In memoriam † Mádi György (1935–2014)

2014. július 30.

Mélyen belehasított lelkünkbe a pünkösdvasárnap este érkezett szomorú hír, miszerint Mádi György kanonok, plébános atya június 8-án pünkösdvasárnapján, életének 79. és papságának 55. évében elhunyt.

2011. júliusi számunkban írtuk, hogy Kiskundorozsmáról nyugdíjba vonul, és részletesen ismertettük papi életútját és Dorozsmai lelkipásztori, plébánosi munkásságát. 2014-ben az algyői plébániáról, ahol segédlelkészként működött, szólította el a betegség. Az Alsóvárosi Egyházi Idősek Otthonában élte utolsó napjait, ahol papi rangjához méltón, szeretettel ápolták. Híveiként Dorozsmáról többször meglátogattuk, és mindig szívélyesen fogadott bennünket.

2014. június 19-én a Szegedi Dómban, 13 órakor vette kezdetét a búcsúztató szentmise, ahol az egyházmegye papjai közül 47-en voltak jelen. Gyulay Endre nyugalmazott püspök és Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök Atya búcsúztatta el. A Szegedi Dóm zsúfolásig megtelt, kb. 450–500 ember vett részt a temetési szentmisén és a sírba helyezési szertartáson. Kondé Lajos atya, a Dóm plébánosa ismertette életútját, papi állomásait: középiskoláit a Kecskeméti Piaristáknál végezte, a teológiai tanulmányait 1954–1959-ig pedig Budapesten. Titokban szentelték pappá. Papi állomásai közül legjelentősebb az a 28 év, amely során Kiskundorozsmán volt plébános.

Kiskundorozsmán 2007-ben ünnepelte 25 éves plébánosi működését. 2008-ban ünnepelte születésének 75. évfordulóját és 2009-ben ünnepelte egyházközségünk 50. éves papi jubileumát, aranymiséjét. Időközben az egyházmegye kanonoki rangját megszerezte, tagja volt az egyházmegyei bíróságnak és a Budapesti Vinkulum lelki közösségnek.

A búcsúztató szentmisén, ahogy Dorozsmán 50 éves papi jubileumán is kérte, Sík Sándor Te Deum c. versének Kodály Zoltán által megzenésített változatát énekelte el a Hozsanna kórusa a Szegedi Dóm énekkarával közösen.

A püspök Atya búcsúbeszédében Mádi Atyát „aranyatyának” nevezte: így kommunikáltak, ez volt a megszólítás. „Hűséges az Isten” – ez volt az atya elsőmisés gondolata, amelyet a képeslapra annakidején nyomtattak. Élete végéig ez a gondolat kísérte lelki életét, papi munkásságát. Nagy lelkesedéssel, elkötelezettséggel építette a lélek templomát, az egyházat. Számos egyházon belüli tisztséget töltött be, mindenki szerette és tisztelte.

A szívélyes búcsúztatók után Dr. Kiss-Rigó László püspök atya által megszentelve, megáldva a testét magába foglaló koporsót, lelkét Isten irgalmába ajánlva örök nyugalomba a Dóm altemploma kriptájában helyezték el.

Hirdetés

Keresés

Legközelebbi események

Augusztus 20.
2017. augusztus 20., vasárnap

Naptár

2017

augusztus

H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3