„Mi, akik ismerhettük Őt, tudjuk, nem az a típusú ember volt, aki kivonulva, elmenekülve e zajos közéletből nyugalmas otthoni békességben egyedül a költészetnek élt volna. Úgy érzem, hogy zenei tevékenységét, pontosabban az énekesi, még inkább a kórusélet érdekében kifejtett tevékenységét sem hanyagolhatjuk el. A mi szeretett Dezső Bátyánkról, egykori karnagyunkról, barátunkról emlékezünk! A megszólítható címek fel-sorolását hosszasan folytathatnám még, hiszen számtalan közösség szervezője és életbenntartója volt! (Úgy érzem azonban, nem illő e kínálkozó, tisztelgő lehetőséget más közösségek képviselői helyett nekem megtennem!)

Mindenesetre számomra az egykori legendás HOZSANNA Énekkar tagjaként a Musica Sacra útmutatója! Igen, a szent zenét Ő szerettette meg velem is a kórus hangulatos, hétfő esténkénti próbáin. 40 évig tartó példás irányításából 24 év nekem is jutott. 1966-tól a szokásos karácsonyi összejöveteltől kezdődően, egészen 1990. augusztusáig, nyugdíjba vonulásáig. Tőle kaptam az első biztatást, amivel útnak indulhattam a zenei pályán. Mily sokszor megfogalmazódtak bennem Radnóti sorai, hálával e közösségre gondolva, különösen olyankor, ha távoli, egzotikus városokba a zene révén eljuthattam. A Vele való találkozásom nélkül ezek biztosan nem valósultak volna meg: ...Belőled nőttem én, mint fatörzsből gyenge ága...! Az idő múlásával egyre inkább tudatosult bennem: kiknek, kinek, milyen érzelmi-lelki alapoknak köszönhetem mindezeket. Ki tudná megszámlálni, milyen sokan kaphattunk ilyen tartós, maradandó útravalót Tőle? Köszönet érte!

Kántor-karnagyok közül hozzá hasonlót bizonyára nem is találhatnánk, hiszen három kórusnak is nevet adott és működésükhöz is kellő lendületet biztosított: Kiskundorozsmán a HOZSANNA, Kállón a Glória és Nógrád-Bercelen, ugyancsak az Ő ösztönzéséből működik egy katolikus éneklőközösség. Önmagában már e három zenei együttes megszületése is termékeny ötleteinek köszönhető, tartós működésük hosszan tartó erőfeszítéseinek gyümölcse.

Sok karnagyot, karmestert megismerve sem csökkent szememben tevékenysége, szuggesztív irányítása, remek szervezőkészsége, hihetetlen akarása, erős hite, végtelen nyugalmat sugárzó tekintete. Énekeseinek biztonságérzetet nyújtó segítsége, nehéz helyzetekben alkalmazott humora, magával ragadó energikus lénye még ma is követendő példa számomra! E felbecsülések nem csupán saját elfogultságomból fakadnak. Távol élő barátai és helybéli tisztelői megnyilatkozásai is ezek. Maklári József karnagy úr, akadémiai karvezető tanár, ekképpen jellemezte zenei vezetését "... E természetes stílust, ezt a lélekből áradó irányítást tanítani kellene!...”Számtalan érdekes eseményt lehetne említeni a próbák varázsának érzékeltetésére, de egyet feltétlenül. Abban az időben jellemző volt a mintegy 45 fős tagság, mely szinte mindig hiánytalan volt. Dicsérendő volt az a missziója is, amikor fáradtságot nem ismerve, boldogan elvállalta a meghívásokat olyan plébániáktól, amelyeknek soha nem volt saját énekkaruk. Felejthetetlen volt az a hatás - melyet átérezhettünk -, amikor a hívek nyitott füllel, kitárulkozó lélekkel hallgatták a régebbi és újabb egyházi kórusmuzsika szebbnél szebb válogatott dallamait, harmóniáit. Minden felejthetetlen, énekes kirándulást hálás szívvel köszönünk Neki, de annak is köszönet, aki ezeket a sugalmazásokat, és a hozzá szükséges erőt közvetítette, biztosította számára!

Kis településünkön Neki sikerült létrehoznia az „éneklők családját”. A Jóságos Isten áldja meg fáradhatatlan, mindig élményt nyújtó tevékenységéért!

Most már a mennyei kórusban énekelve gondolj ránk! Ne nézd el hibáinkat, de kérünk – imádkozz értünk! Ha el is szakadtunk szűkebb lakhelyünktől, intelmeidtől sosem. Ne hagyd, hogy munkád kárba vesszen! Járj közben értünk az egyházzene védőszentjénél, Szt. Cecíliánál!

De profundis clamavi ad te Domine! Hányszor zengett fel kezed intésére e mű a Mindenhatónkhoz a kétségbeesett ember reményteli fohászaként? E közösség most minden szeretetét, ragaszkodását kifejezvén elrebegi könyörgését szeretett dirigenséért: A mélységből kiáltunk fel hozzád Urunk! Bocsásd meg vétkeit, hiszen mennyi-mennyi jót tett velünk, erőfeszítéseinek sorozata mind a javunkat szolgálta! Hirtelen véget ért életében nem tudtuk megköszönni ezeket! Irgalmas Istenünk! Ő nemcsak Téged dicsért, Egek Ura!, de bennünket is folyamatosan erre igyekezett rávezetni, tanítgatni! Csüggedéseinkben gyakran vigasztalt a keresztény bizakodás idézgetésével: Amíg élünk, remélünk! Akkor pedig a gondviselés sosem hagy magunkra!”

 

(Gyuris János)