Óriási tudásával és páratlan munkabírásával az ősmagyarság történetének, valamint a magyarok őshazájának felkutatása körül halhatatlan érdemet szerzett. Egész fiatalon 38 évesen a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. Szülei előkelő jómódú emberek voltak. Atyja Jerney József Dorozsma egyik legtekintélyesebb embere volt, aki a főbírói tisztséget két ízben is viselte. Felesége nemes Kiss Borbála volt, akitől 1800 május 12-én született Katalin és Anna leányuk után egyetlen fiú gyermekük: János. Atyja azt szerette volna, ha egyetlen fia átvette volna terjedelmes birtokainak kezelését, de a gyermeket ösztönös vágyai a tudományok felé vonzották. Elemi iskolát Dorozsmán, gimnáziumi tanulmányait a szegedi piarista Atyáknál, majd a pesti egyetemen jogot hallgatott s 22 éves korában már ügyvédi oklevelet szerzett. A vármegyei élet, a táblabírák kényelmes, csibukoló élete sehogy sem tetszett a komoly és nemes ambíciójú ifjúnak. Követte ösztönét, történeti tanulmányokkal foglalkozott. Jerney János vizsgálódásai között látta, hogy a magyar nemzet Etelköz és Levédia előtt az ismeretlenség homályába vész.
Célul tűzte ki tehát, hogy a magyarság őstörténetére fényt derít és ha lehet, személyesen keresi föl Ázsiának ama vidékeit, ahol a magyarság bölcsője ringott. Ezért Bécsbe megy, ahol újra egyetemi hallgatóvá lesz, keleti nyelveket tanul, olvas, búvárkodik, ismereteit gyarapítja s készül lázasan történetíró hivatásra. Az 1825-ik évben Széchenyi tettei és sürgető javaslatai már lázba hozták az egész országot. A Magyar Tudományos Akadémia ekkor még csak a tervek és alapszabályokig jutott el, azonban Marcidányi Imre és Vitéz József által kitűzött pályadíjak már irodalmi munkásságra serkentették az akkori ifjakat. Ekkor tűztek ki 100 forint jutalmat a következő kérdés megoldására: „Egy volt-e a régi kun nemzet nyelve a magyar nemzet nyelvével?” A beérkezett pályaművek közül a bírálók egyhangúlag Jerney János munkáját találták jutalomra érdemesnek. Az alig 25 éves ifjú egy csapásra országos nevű ember lett. A pályadíjnyertes ifjút Széchenyi személyesen üdvözölte és a további munkára serkentette, József nádor pedig ezen irodalmi siker után a jászkun kerületek tiszteletbeli alügyészévé nevezte ki. Jerney János ezek után még nagyobb lelkesedéssel feküdt neki a történettudományoknak. Szegeden jelent meg történeti értekezése: „Gondolatok a jászkürtről”. Ugyancsak szegeden adja ki egy másik szegedi vonatkozású történeti értekezését: „Szeged városában lévő esztendő régi földírásnak magyarázatáról” amelyben kimutatja, hogy a szegedi alsóvárosi templom falán lévő kőtáblán látható szám nem 1103-nak, hanem 1503-nak olvasható. 1840-ben az Akadémiai nagy jutalmát el. Jerney János ugyanezen időben Dorozsmán írta meg: „A Magyarországi Karok és Rendek” című nagy értekezését s gyűjtötte adatait később nagyobb munkájához: „Kalauz a magyar oklevelek ismeretére a levélkiadó helyek leírásával s 100 hiteles pecsét rézbe vésett képével”.
Igen érdekesek dr. Kovách Pálnak, a későbbi kanonoknak szavai, amelyeket egyik levelében ír: „Jerney János és akkor dorozsmai káplántársam Horváth Mihály és közöttem szép egyetértés uralkodott. Jerney János sok tekintetben Török János tőrből metszett magyar tudósnak alakját adta vissza. Jerney Jánost azonban Dorozsmán, ahol jelentékeny birtoka volt, kevesen értették meg. Dorozsmai káplán koromban tanúja voltam Jerney János zamatos magyar társalgásának. Horváth Mihállyal sűrűn látogatták meg egymást és együtt hosszabb sétákat tettek. Mihály barátom Jerney Jánost igen nagyra becsülte nemcsak egyeneslelkűsége, de magyar zománcú, kiváló tudományosságáért is. Mihály barátom említette, hogy Jerney buzdította őt a történetíró pályára s Jerney buzdító szavai bírták őt a pályamunkára, amellyel később akadémiai jutalmat nyert. De nemcsak Horváth Mihályt, hanem engem is – írja tovább dr Kovách Pál – lekötelezett Jerney János azáltal, hogy forrásmunkához kalauzolt akkoriban, amikor a jogtudori szigorlatok befejeztével: A káptalanokról, mint hiteles helyekről c. jogtudori értekezésemet készítettem”.
A három kiváló férfi és tudós közötti ilyen meghitt és benső, meleg baráti érzések keletkeztek, amelyek mindvégig megmaradtak.
A történettudós nevét egy utcánk és általános iskolánk is őrzi.
Jerney János: Jerney János keleti utazása : a magyarok őshelyeinek kinyomozása végett : 1844 és 1845 / Jerney János. 1851.
Jerney János: Magyar nyelvkincsek Árpádék korszakából. 2. közl. I. András kir. korabeli 800 éves imádságok. Szent István Társulat, 1854.
Jerney János: A magyarországi izmaelitákról / Jerney János ; közreadja: Czeglédy Károly. Kőrösi Csoma Társaság, 1971.
Gyárfás István: Jerney János emlékezete / Gyárfás István. MTA, 1883.
Jerney János: Világosítás, Ásiában a' Kaukaszus hegyén lakozó avarok' és kúnságiak' nyelvének magyartalansága eránt a' kaukaszusi népek' rövid által-nézésével / Írta Jerney János. 1829.
Jerney János: Szeged városában lévő esztendő-számi régi felírásnak magyarázata.
Péter László: Jerney János. (Jerney János Általános Iskola, 1988; Petőfi Sándor Művelődési Ház, 2013)