Már évekkel ezelőtt felfedeztük magunknak a Sziksósfürdővel szemközti terület. A kerékpárúton kimegyünk a sziksósi kanyarig, ott jobbra átmegyünk a hídon, és elindulunk a bal oldali úton. Az út elején sajnos kellemetlen látvány fogad. Valakik ide hordják a szemetet! Igazán nem tudom elképzelni, miért nem lehet pár száz méterrel távolabb, a hulladékudvarig elvinni, ahol ingyen átveszik! Egyáltalán mit gondolnak? Hogy merészelik tönkretenni azt a területet, ami nem az övék, és olyan szép? Egyszer össze kellene takarítani és kitenni egy táblát, amin szépen kérjük, hogy vigye egy kicsit odébb a szemetet a hulladékudvarba, amit itt és itt talál meg. Én bízom benne, hogy ez érne valamit.

De menjünk csak tovább! Ez a terület igazán nem tekinthető az érintetlen természet birodalmának, hiszen szinte mindent elkövettek itt, ami az eredeti életközösségeket rombolta: homokot termeltek ki, a hatalmas anyaggödröt sorba ültetett akáccal ültették be, erősen elszaporodott a szúrós, tájidegen ezüstfa. Mégis van valami varázsa a területnek! Az út mellett, jobbról egy szép, öreg fehér nyárfa mellett egy nádasra láthatunk rá. A tavalyi avas nádas mögött most tavaszi halványzölden fakadó nyárfák és méregzöld erdeifenyők láthatók, határozottan „skandináv jelleget” adva a tájnak. Most van víz a nádasban, és múlt szombaton, a szélén – nagy örömömre – egy mocsári teknősbe botlottam. A vízből pedig békák buzgó kuruttyolása hallatszott.

A telepített akácos nem valami jól sikerült – szerencsére –, ritkás csenevész, bokros, fehér nyárakkal elegyes, idősebb fák is vannak benne, vagyis jó „vad-regényes” a terület. Kissé beljebb, egy magasabb részen főleg kocsányos tölgyekből álló erdő is van, amelyben már februárban lehetett hallani a harkály szerelmes dobolását. Van benne bodza, sóskaborbolya, galagonya is. Az erdő szélén, kis lejtő (tereplépcső) hajlik a mellette lévő gyepre. Ezen a lejtőn március elején igen sok tarka sáfrányt találtunk. Ez a gyönyörű kis tavaszi virág Dorozsma egyik nevezetessége. Szerencsére még igen szép, nagy állományok találhatók itt is és a Nagyszék másik oldalán is. Ez a terület a faj elterjedésének északkeleti széle. Több száz kilométerre innen, a Hortobágyi Nemzeti Park féltve őriz néhány, a mienknél sokkal kisebb populációt. Ez a növény a régmúlt idők maradványa, amikor az Alföldön még természetes erdőssztyep vegetáció tenyészett, és csak nomád népek legeltették itt állataikat. Akkor is az erdőszéleken, tisztásokon nyílott. Ilyenkor, áprilisban már csak a keskeny, hosszában fehér csíkos kis leveleit lehet megtalálni a fű között, amint hizlalja az új hagymáját, hogy jövőre ismét mindenkit megelőzve tudjon virágozni, ha elmúlt a tél.

Az erdő, és a balról húzódó csatorna között jó kis homoki gyep terül el. Most éppen a homoki pimpó aranysárgán virágzó foltjai a legfeltűnőbbek, de már hajtanak az érdes csüdfű (szintén védett!) tövei, a mezei zsálya, a lila ökörfarkkóró és a budai imola levélrózsái is híznak a jó sok eső utáni kellemes melegben. Ha jó lesz az időjárás, májusban, júniusban aranysárga, mélykék, püspöklila virágaikkal szépen fogják tarkázni a rétet.

A magas fűből nyulak ugrottak fel és láttunk őzeket is az erdőben. A régebben lakott rókalyukak ma már üresen várakoznak és a nyomok arra utalnak, hogy a lakók nem kívánatosak a „simabőrű” számára.

A csatornát a közelmúltban kitisztították, de már bújnak elő a partján a közönséges hídőr hajtásai, a gyékények és a nádak. Csak kevés víz folyik az alján, de én mégis aggódva figyeltem, mert tudom, hogy a tavasszal elszállított vízre nyáron nagy szükség lenne! Sajnos a csatornarendszerek még csak a belvizek ellen hatásosak, az aszályon nem tudnak segíteni. A természetvédők, de nemcsak ők, azt javasolják, hogy a szikeseken, a semlyékeken megtartani kellene a vizet, nem elvezetni, a belvízveszélyes szántókat pedig természet-közeli gyeppé kellene alakítani, ha úgyis gazdaságtalan a művelése.

Ez a kedves kis kirándulóhely a természet hallatlan regenerálódó képességét példázza számomra, és azt hogy milyen kevés kell ahhoz, hogy az embernek pihentető, nyugtató és gyönyörködtető élményeket nyújtson.

 

(Bozsóné Margóczi Katalin, Dorozsmai Napló, 2004. április)