Szeged városát megrohanta [Ibrahim török hadvezér] és 1526. szept. 18-án bevette, legnagyobbrészt elpusztította, a sereget kisérő martalóc katonák pedig a környéket dúlták fel. Ekkor pusztultak el Sövényháza, Dorozsma, Röszke, Szentmihály, Tápé és Szentpéter falvak. (...) Ezen török uralom emlékét ma is őrzi a dorozsmai »Subasa« nevű szőlő, ahol török tábori csendőrőrmester (subasa) lakhatott. (...) Szegedet 1543. február havában foglalták el újból a törökök, fölgyújtották és kirabolták. Ettől az időtől kezdve Szeged és vidéke, mint török terület, 144 évig török iga alatt nyögött. (...)

A török uralom rettenetes nyomokat hagyott hátra. Csak azokat tűrte meg a török, kiknek adója és robotja nélkül nem élhetett meg. A sokféle adót kíméletlenül hajtották be a népen. Bár az adófizetés minden időben keserves, mégis elszörnyülködik az ember ha olvassa, hogy mi mindenféle adót kellett fizetni akkor az elszegényedett és lerongyolódott lakosságnak. Az egyik főadó a fejadó volt, amelyet »harács«-nak neveztek. Volt azután még személyi adó, földadó, minden állatnak és mezőgazdasági terménynek a tizede, kert-adó, mátka-adó, birságolási-adó, juh-adó, setés-adó, méh- és marha-adó, kasza- és sarló-adó, hal-tized, a jobb házaknak fele, kapa-adó, olaj-adó, méhkas-adó, hordó-adó, fogoly-adó, vám-adó, bormérő-adó, húsvágó-adó, halott-adó, örökösödési- és törvénykezési-adó, hadi-adó, kard, vagy szablya pénzadó. Ezeket az adókat a csendőrtisztek felügyelete alatt kíméletlenül behajtották a falvakon, ha a lakosság száma bármennyire fogyott is le. Az adószedők, vagy végrehajtók nem mertek magukban járni, rendesen 60-80 lovas katona kísérte őket, ezek élelmezéséről aztán természetesen szintén az adózó nép tartozott gondoskodni.”

 

(Részletek Sztriha Kálmán: Kiskundorozsma története c. könyvéből (1937), 36-39. oldal)