A dorozsmai ember pl. másképpen ejti ki a szót, mint a »szögedi embör«, de a szegediek beszédje is különbözik az Északkeleten, vagy a Dunántúlon lakók beszédmódjától. (...) A különféle nyelvjárásokat nem lehet pontosan egymástól elkülöníteni, mert az egyes nyelvjárásokat sok helyen az úgynevezett nyelvjárásszigetek tarkítják. Ilyen szigetet képez a szögedi nyelvjárásban Dorozsma is az ő sajátságos, palócos kiejtésével, amelynek történeti alapja van.

A dorozsmai nyelvsziget a 220 évvel ezelőtti letelepüléssel keletkezett, amikor a törökök kiűzése után az elpusztult Dorozsmát újra telepítették Jászfényszaru és Jászapáti községekből, akikhez később a Mátra és Bükk hegység között lakó palóc családok közül is többen csatlakoztak. (...)

A dorozsmai beszédmód leginkább az 'a' és 'e' hangok sajátságos képzésével tért el az irodalmi nyelvtől. A dorozsmai ember a rövid 'a' hangot ajakműködés nélkül, félhosszúnak, vagyis 'á'-nak ejti ki. Pl. Kápá, kászá, páp, ákár, hájjá-é, sáványá. mádárák, csálnák stb. A hosszú 'á'-t pedig ajak működéssel félhosszúnak, vagyis 'â'-nak mondja ki. Pl. vâsâr, bâlvâny, Kâlmân, kâdâr, lâtâs stb.

A másik jellegzetessége a dorozsmai nyelvjárásnak az 'e' hang palócos kiejtése, amely a hosszú 'é' és rövid 'e' hang között középen fekszik. Jelzése: 'ę'. Pl. Kęręszt, embęr, gyeręk, kęnyęr, ręggel, csęppen, csębęr, vędęr, bęngęsz, szędęr stb. Ez az 'ę'-zés azonban nem olyan erős, mint az eredeti palóc beszédben, ahol a közép 'ę'-t erősen 'ë'-nek ejtik ki.

Általában a dorozsmai ember igen helyes nyelvérzékkel a közép 'ę'-t használja mindazon helyeken, ahol a szegedi tájszólásban 'ö' hangot találunk. Pl. »A szögedi embör röggel könyeret, mög szalonnát öszik paprikával.« – ez a mondat a dorozsmai palócos tájszólással így hangzik: »a szęgedi embęr ręggę kęnyeret, męg szálonnát ęszik paprikává«. ”

 

(Sztriha Kálmán: Kiskundorozsma története. Részletek)