A régi Dorozsma kultúrája

  2013. november 25.

A régi dorozsmai házról és tájékáról, gasztronómiájáról, a ruházkodásról, a régi vásárokról, pénzügyekről és a közrendről.

A régi dorosmai ház és tájéka

„A legelső dorosmai építkezések módjáról hiteles okmányok nem beszélnek. A népszáj azonban szigorúan állítja:
Nem igaz, hogy az első telepesek a községben putrikat (földházakat) építettek volna. Itthon a községben földbe épített kalibák, miként régente a szegedi földön, sohase voltak! - Az első utcák se voltak ám tulságos erősen zeg-zugos telepítések, mert jóllehet a terep követelményeinek megfelelően az egyik ház beljebb vagy kijjebb csúszott a másiknál, az utca vonala – melyet akkor és még később is ablak aljának neveztek – mindjárt legelejétől fogva kitetszett az építketés rendjében, mert hiszen a hatósági felsőbbség rögtön a kezdetnél beleszólt a községbeli egyének építkezési munkájába. Erős figyelmet követelt abban is és leginkább, hogy formája legyen az épülő közületnek!
Hogy a népszájnak ebben igaza lehet, igazolják mindjárt a redemció után kelt kerületi rendelkezések, melyek mindenféléről intézkednek építketési tekintetben, de Dorosmán földházakról meg nem emlékeznek, jóllehet cigányok putrijainak lerombolására parancsot osztanak.
Eleinte feltöltött, fásított utcák persze nem voltak, éppencsak csapások, melyeket ember, jószág és szekér kitaposott a házak között. Ezek kanyarogtak, mert kanyarogniuk kellett, lévén útban a sok »mattyos, csicsogós«, sáros, zsombékos közterületet, különöen amikor a Tisza, a vadvizek és az időjárás rakoncátlankodtak.
Hogy milyen volt a ház? Cölöpök és deszkák közé vert döngölt fal, sárga agyagból, sárból és törekből készítve. Akkor még vályogtéglát nem használtak. A falakat legfeljebb 2 méter magasra húzták fel, inkább kevesebbre. Erre fektették a gerendázatot. A ház hosszában a középtájon futott a mestergerenda. Rá keresztben kisebb szálfák, karvastagságú ágak, tányéricaszár vagy más egyéb használható valami kerültek. Erre jött a »padlás-alja« vagy a »plafongy«-i tapasztás, úgyhogy alul a gerendák szabadon maradtak.
A tető nádból készült. A hozzávalót a nádasokból ki-ki szabadon vághatta építkezés céljaira. A gerincen nádfonatok fogták össze a tetőzetet, rajta leszorító, keresztezett, gyakran díszes nyereglécek. Szalmazsupp fedőt, rozsszalmából, ritkán s csak a gazdagoknál lehetett látni. Eleinte ereszet nem volt, a tető alsó vége csak annyira ugrott ki, hogy eső ellen a falakat védje. Így ereszalja, gádor, tornác, folyosó sem volt.
A házak oldalukat mutatták az utca felé, u. n. »kifelé való házak«. Az oromzatot rendszerint alulról fölig simán tapasztott fal képezte, ritkán volt »napot ábrázoló« deszkázat. Az épületet kívül-belül vakító fehérre meszelték. Szinesség, cifraság csakis a pitvarajtó külső két oldalán volt látható. Ide huszárokat, leányokat, ölelkező párokat mázoltak. A »fordított ház«, fronttal az utca felé, jóval későbbi eredésű. Kerítés, meg virágos kert az ablak alatt, veteményes kert a ház körül, eleinte teljesen hiányoztak. Az udvar szabadon állott, csak itt-ott találkozott az utca felé alacsony falkerítés vagy trágyából rakott. Ahol sárfal kerítés volt, a gané-t (szalmás trágyát) csapkodtak rá szárítani. Később a sövénykerítés jött divatba, oly sűrű, hogy az aprójószág sem tudott rajta átbújni. A deszka, vagy palánkkerítés későbbi keletű, a XVIII. század végén jött divatba. Jellemző az 5 szál deszkából készült kapu.
A kémény fából készült, kitapasztva. A Dorosmán itt-ott látható ívelt kéménytetejezések, rajta kereszttel, később, többnyire »víz után« épültek. A pozsonyi utcában ma is láthatók. (Szegvári mintára készült házak.)
A ház beosztása: középen a »pitar« (konyha), előre a nagy ház vagy egyszerűen »ház«, a szoba, hátul a »komra« (kamra). A konyha két részből állt: a bejáróhely és a tűzhely, mindig szabad tűzhely, fölötte nyitott kéménnyel. Ide aggatták a füstölni valót. A nyitott konyhaajtón rostély, hogy a tyúkok be ne tolakodhassanak. A bejáróhelyet és a tűzhelyet kiugró közfal választotta el. Rajta a lapos tányérok lógtak, melyeket lakodalomban rétes tálalására használtak. A tűzhely felül széles, alul fokozatosan karcsusodó sárrakás. Körül a közpadka. Rajta a vasláb, mely alatt a tűz égett. Cserépedényben főztek, fedőjük is cserép. Még az étel alá is szalmával, vagy szárított ganéval tüzeltek, melyet szárítani a falra csapkodtak. Tüzelésre onnét kaparták azt össze. Innét ered, hogy egyszer a régi dorosmai asszony így szólt fiához: – Gyere fiam, szedjünk ganét, főzzünk apádnak vacsorát! (t. i. ennek a tüze mellett).
A tüstöktaplót (szikföldi piros virág) mikor ősszel megszáradt, összeszedték, famozsárban megtörték, hamuval keverve gyújtónak használták puhafa helyett, mert könnyen belekapott a szikra és tartós parazsat is adott. Ezzel hordták alágyújtásra a szomszédból a tüzet, amíg a kerületi rendelet ezt a tűzveszély miatt eltiltotta.
A szobában a falon, mindjárt az ajtó mellett lógott a palackos, kétrekeszes, alul-fiókos cifra alkotmány. Felső polcán a mélytányérok, fehérek, használatra, az alsón a kulacs és az üvegek. Bőrös kulacs, világos sárga, keresztben szíjazva, középen kerek bőrcifraság. A fiókban pipa és dohányzó készség. Sok helyen pénz, ékszerek, csecsebecsék is voltak benne. A régiek cinóbőrös (piros) tajtékpipából szívták a szűzdohányt, volt fekete cseréppipa is. A dohányt a súlykon vágták kaszakéssel, aztán kostökacskóba, később trimpflibe rakták. Ürgebőrből is készítettek dohányzacskót. A drótos csinált cifra pipaszurkálót, ezt rákötötték az »acskóra«.
Az ajtókon fakilincs volt, »farigli« madzaghúzóval. A palackos alatt a hosszú fal mentén egy felvetetlen ágy állt valami pokrócfélével, esetleg subával leterítve. Párna is volt rajta. Ez az ágy díványnak szolgált. Alája krumplit raktak, meg a meszes fazékat, mert télen a konyhában megfagyott volna. A cipők is az ágy alatt állottak. Az ágy mindkét vége egyforma magas és cifrázott, puhafaágy, sötétkékre festve, piros és zöld koszorúkkal. Általában valamennyi bútor sötétkékre volt festve, ami a kunok szine és a dorosmaiak kuneredetét igazolja. Cifraság sohse arany, mindig ezüst! Az udvar felöli falon mindjárt az ágy után következett az oldalablak, aztán sarkosan megtörve a hátfalas, karos »lóca«. »Dűlőkéje« vékony, cifrán lyuggatott betétdeszkákkal összekötve. Igen tartós, »állós« bútordarab, amely nemzedékeket szolgált ki. Fiókjában kés, kanál, harapófogó, kalapács, apróságok, a rendteleneknél a »füsü« is. A kés hegyes, csontnyelű, rézzel cifrázva. Volt fakanál, fatányér, cintányér, cseréptányér és később bádogtányér. A kancsót »dorkó«-nak hívták, ez is az asztalon állott, fedél nélkül. Cifra, virágos és »csücse« volt, hogy inni lehessen belőle. Abroszt az asztalra csak nagy ünnepnapokon terítettek. Az asztalnál a felnőttek ettek, az asszony is. Gyerekek a padkán, innét: »gyerekeknek a padkán a helye«. A szoba padlója mindig földes volt, felmázolva fekete földdel, melyet a Vásártérről hoztak, másmilyen nem felelt meg. Még a főbíró hivatalos helyisége is földes volt 1864-ig, ekkor padolták ki Kiss István és Nyilassi Ferenc asztalos mesterek, a szobára nagyobb ablakot is készítve 120 forintért. (T. h. 1864-V. 4. 104. sz.)
A lóca után következett a »végső ablak« t. i. az utca felöli. Jellegzetes, hogy Dorosmán ezt az ablakot régente sohasem vágták a fal közepére, mindig közelebb volt az udvar felé, a másik párablaknak a helyét pedig befalazták. Az ablakok kicsinyek, 40 centiméter kvadrátok, szimplák, négy-négy, tenyérnyi nagyságú üveggel. A kerület parancsára gyakran szellőztettek...”

Gasztronómia

„A régi dorosmaiak télen csak kétszer ettek napjában: reggel és este. Kilencóratájt volt a »fölöstököm«. Hideg borjúhús, vagy kemencében készült ételek, pl. savanyu káposzta pörkölve. A káposztát tepsibe rakták, tetejére szalonnát, kolbászt vagy más disznóhúsfélét aprítottak s a kemencében szépen megpirították. Vagy hamuban sült krumplit ettek vajjal. Volt tepsiben készült töpörtő is, a fogasos, tarajos »kurcina«. Sokszor sütöttek »görhét« (málét), meg »zsíros bodagot«, ez tiszta buzalisztből készült zsírral és sóval összegyúrva. Volt »sovány bodag« is, csak lisztből, sóból, zsír nélkül, tetejét tojással kenték meg, darabos sóval, köménymaggal meghintették, ez azonban csak bőjti, meg pénteki eledel.
A második étkezés este volt, így nevezték: estebéd. Első fogás: leves. »Paszturleves, rizskásaleves, árpakásaleves, krumplis csipettleves« srég vágott tésztával »krumplis siflileves, krumplis haluskaleves, krumplis tarhonya« híg paprikás lével. A leves után törött krumpli vagy héjában főtt ú. n. hajas krumpli és más efféle. Minden levesnek volt illő párja, csak ez rímelt az első fogáshoz. Pl. a paszurleves párja a száraz tészta, leginkább rántással ették, vagy keménymorzsával meghintve és tányérica (napraforgó) olajjal ízesítve. A tarhonyalevesnek illő párja a »cincölt krumpli« (dinsztölt, párolt). A húst, ha nagyobb állat húsa volt, paprikásnak készítették el krumplival, édes paprikával, az apróbb állat húsát lisztes tojásba hempergetve zsírban rántották ki. Aztán »tejbekása«, köleskása következett, vagy »tejbe torma«, utóbbit mindjárt a húshoz ették. Ez volt a legjobb, legkapósabb étel!
Vasárnap a kása után túrós lepény is volt, melyet szintén kemencében sütöttek. Pünkösdkor a túróba kaprot tettek, máskor nem. Hétköznap krumplis pogácsát is sütöttek, meg üres kalácsot, lakodalomra fonott kalácsot. Ünnepnapra kedvelt volt a mákos-, diós-, túrós-, és az aszalt szöllő rétes, fekete szöllőből, melyet házilag aszaltak szüret idején.
Nyáron naponta háromszor étkeztek: reggel, délben, este. Reggel 7 órakor, harangozáskor, legtöbbször szalonnát, kenyeret; délre paprikáskrumplit, kemény tarhonyáskrumplit. Ilyenkor rendesen csak egyfélét készítettek, mert dolgoztak. A gazdának fazékba-kendőbe téve vitték az ételt ki a mezőre, az asszony vagy a nagyobbik gyerek. A kendőben hordozás általában igen divatos volt a dorosmai asszonyoknál. A batyut abroszból csinálták és a nyakukba kötötték. Annyira megszokták, hogy menni se tudtak nélküle sehova. Ha nem volt mit vinni, ha üresen mentek volna, téglát tettek a batyuba, hogy hátrafelé húzza a mellükön lecsüngő garabolyt, melyre kényelmesen lehetett támaszkodni. Ha az ilyen batyus asszonyt kocsira hívták fel, felülve se tette le a batyut a hátáról: - Hadd maradjon csak rajtam, így majd könnyebb lesz a lónak, ha én viszem!
Szivesen ettek »kenyérbeles galuska levest«. Amikor száraz tésztát főztek, levét felhasználták levesnek, hagymás paprikás zsírt löttyintettek rá és bele vagy kását, vagy tarhonyát sűrítettek. Vacsorára, nyáron harmadik étkezésnek ismét: krumplis kása, pirított tarhonya, »fordított kása« következett. Utóbbit oly keményre főzték, hogy miként a palacsintát, dobással lehetett megfordítani a tepsiben. Ha a kása odafőtt, azt mondták rá: »bocskoros«. A füstölt húst, mert leginkább ilyet ettek, hétköznap levesben főzték meg; friss húst csak vasár- és ünnepnap ettek.
Régi, eredeti dorozsmai étel a »csiramálé«. A tiszta- vagy rozsbúzát kicsíráztatták, mozsárban megtörték, vizet öntöttek rá, kimosták, liszttel összekavarták, só-cukor nem kellett bele, aztán megsütötték. A »herőce« vékonyan elnyújtott tészta, csörögevágóval szallagozták, zsírban kisütötték, cukrozva ették. A »laska« buzalisztből készült, kemencében sütötték, még pedig lángelőtt. Meggyúrták vízzel, (gazdagabb helyen tejjel) leöntötték forró sósvízzel, hogy könnyedén megázott, de a belseje nem ázott el, olajosan megpirították s így ették sóval száraztészta helyett. A guba, kelt kenyértésztából, apró rudakba sodorták, kisütötték, feldarabolták falatokra, forró vízzel szitán leöntötték, összekeverték mákkal, olajjal, mézzel. A »keszőce«, vizet forraltak, liszthabarékot csináltak, megsózták és készen volt a szegényes étel. A »kiszi«, meggyet, cseresznyét vagy más gyümölcsöt forró vízbe dobnak, tejföllel és liszttel ráhabarnak és hidegen eszik. A »szárma« az ismert töltöttkáposzta juhhússal, kásával. - A »ganca«, kásaformát főztek kukoricalisztből és morzsával meghintették. Ettek még cukorrépát krumplival. Nemzeti eledel: a bürgepaprikás és a kocsonya. Lakodalomkor is a kocsonya volt a főétel, volt még melléje cifrasütemény, fánk, fonott kalács, mákos tekercs, túrós lepény – és pálinka is. Halotti toron csak erős túrót és fehér kenyeret ettek, bort ittak és daloltak.”

Ruházkodás

„A férfiak télen-nyáron gatyában jártak, még a tanácsüléseken is ebben a nemzeti magyarban jelentek meg a gazdák. Tartós vásznat az asszonyok szőttek-fontak hozzá, a szára jó két és fél méter bő volt, alul azsúros, meg rojtos. Télen, hidegben kettőt is vettek egymás fölé. Kettőt viselt a számadó juhász is a méltóság jeléül, a felsőt bezsírozta, hogy ne piszkolódjék. Mosás után a gatyát harmonikaszerűen berakták s mivelhogy vasaló csak kevés helyen volt, a kemencéből kivett forró kenyeret tették rá s ezzel úgy kivasalták, hogy nem ment ki belőle egyhamar a lerakás. Másfélméter hosszú pántlikás madzagot húztak bele, de ezt megcselekedni ünnepen vagy pénteknapon tilos volt, mert szerencsétlenséget hozott. Mosni se volt ilyenkor szabad, mert aki ilyen ruhát felvett, abba beleütött a menkű. Kerülték is az emberek, a közelébe se mertek lépni. Történt egyszer, hogy dorosmaiak utaztak a szegedi hajón. Vihar volt kitörőben. Egyikük erősen fészkelődött s elárulta magát, hogy tilos napon mosott ruha van rajta. A többiek is megijedvén, egykettőre beledobták az illetőt a Tiszába, nehogy istennyila érje a hajót és az ártatlan népet. Jól megfürdetve ismét kihúzták, most már elmúlt a közvetlen veszedelem, mert közben az ünnepnapon mosott ruha újból megmosódott.
Lábbelinek a férfiak ráncos, harmonikás, feketére »subickolt« csizmát viseltek, a legények csikorgósat, magas sarkút, csörgős sarkantyúval. Az ing fehér vászonból készült, vállfoltos, ezzel varrták le az ujját, mely bőujjú, borjúszájú volt. Elől az ingen szines (kék, zöld, piros) porcelángombok. Munkaközben az ing bő ujját hátul a nyakban összekötötték, hogy a karok szabadon mozoghassanak. A gatyaszárat is felcsomózták. Az ünepi ing buggyos, de nem borjúszájú, alul szűk kézelővel. Elől, gombsora két oldalán csipkedísszel. Föléje kék vagy fekete »kangárból« (finom, vékonyan csíkozott szövet) »lajbit« viseltek, elől-hátul ugyanabból az anyagból készítve, ezüstgombokkal. Jellegzetes, hogy a gombokat nem a lajbira varrták, hanem egy kétújjnyi széles szövetcsíkra. A mellény mindkét szárnyán gomblyukak voltak, úgyhogy a orgombot bármelyik lajbira használhatták. Volt zsinóros, »puszamántos«, és kockásan kivarrt lajbi. Kalapjuk magastetejű, pörge, keskenyszélű, rajta díszt csak a »reguta« viselt, vagy a vőlegény.
Később fekete vagy sötétszínű posztóruha jött divatba, egész lábszára feszülő, vitézkötéses csizmanadrág, zsinóros magyar-kabát. Akinek nem volt – pedig csak párnak volt – lakodalomra kölcsönkérte. 1879-ben kezdték hordani a kék-posztós, fekete-zsinóros ruhákat, posztómellénnyel, csizmanadrággal. Ekkor viseltek vastagszövégű, sárgásszínű, »muszkavászonból« készült ruházatot is. Kendervászonból, lenvászonból azelőtt is hordtak kabátos, szűknadrágoa, néha pantalló formájű öltözéket, kék zsinórral díszítve. Volt nadrág borjúbőrből is, befelé a szőr, kifelé a bőr. Bocskort is lehetett látni, szíjjal féllábszárig keresztezve kötötték fel.
A posztókabát derékig ért és testhez állott. Hordtak birkabőrből »ducit«, rövidke bőrmellényt, befelé a szőrmével, meg »ködment« is, néha »szűrt«. Subája minden valamirevaló embernek volt, a legény »jusba« kapta.
Leányok-asszonyok egyformán jártak, maguk szőtte szines ruhákban, csak a hajviseletük különbözött. A leányok középütt választották el a hajukat s két oldalt mindjárt a tövénél kezdték befonni. A halántékon a fonatok hullámosan hajoltak a fül fölé s hátul egyetlen vastag fonattá ömlöttek össze. Ebbe 4-5 méteres színes szallagot fontak, melynek szabad vége mélyen alácsüngött. Ez a viselet kötelező volt, az öreg lányok is ezt viselték. Pár évvel ezelőtt [a szerző 1937-ben írta művét – a szerk.] halt meg Boros Julis, 80 éves öreglány, ki mindvégig megtartotta ezt a hagyományt. Az asszonyok kiflialakú, lapos drótkészülékre csavarták a hajukat. Ha ritka kevés volt a haj, rongyokkal bélelték ki az alját, úgy rakták kontyba. Tarka kendővel szorosan lekötötték – ez a hátrakötő kendő – erre rá, jött az előrekötő kendő. Mindkettő cifra, selyemkendő, utóbbi tarka, feketét nem hordtak. A fityula szegedi divat. Általános volt a nyakbakötő kendő, kartonból, 125 cm egy-egy oldala, a mellen keresztülfutva hátul megkötötték s ott egész az »inhajlásig« lelógott a csücske.
Az ing vagy »pöndöl« háziszőttes, vászonból vagy puhább pamutból, a nyaknál ráncolva, elől felhasítva. Ujja rövid, csak a felsőkar közepéig ért, itt pertlivel kötötték meg. Felsőtestükön leginkább csak ing volt, fölötte a nyakbakötő kendő s úgy mentek. Télen testhezálló, bélelt kabátot viseltek, ez a »kacabáj«. A módosabbak »csurak«-ot hordtak, hosszú, szoknyaaljig érő, posztóból, vagy selyemből készült kabátfélét, báránybőrbéléssel. Keményre vasalt rövid szoknya volt a divatos, alul csipkés, fehér alsószoknyával. Néha hat szoknyát is felvettek egymásfölé. Kívül kötény, »herélt kötő«, deréktól lefelé egy tenyérnyire sima résszel s ez alatt ráncolva. A cérna színe, mellyel a kötőt letűrték, mindig elütött a kötény színétől. A kötőn zseb nem volt. Néha pruszlikot is hordtak az ing fölött. - Lábukon »trimpfli«, körül vízszintesen futó széles tarka csíkokkal. Cipellőjük magas-sarkú »ibelaszti«, finom szövetanyagból vagy vékonybőrből mindenféle színben. A cipő nem volt féllábas, mindkettőt akármelyik lábra húzhatták. A módosabb leányok a tánchoz a magas cipősarkon körül, ezüstcsörgőket hordtak. Gyerekek, leányok hétköznap mezítláb jártak. Az asszonyok a legnagyobb fényűzést a kendőben fejtették ki, volt »száz forintos selyemkendő« is. A leányok csipkés vászonkendőt vittek a kezükben. A múlt század nyolcvanas éveiben kezdett divatba jönni a kétfonatos hajviselet, drága selyempántlikákkal. Esküvőre színes ruhákban mentek, koszorúval, melyet a hajba fontak elől magasra felálló koronaformára. Régente fátyol nélkül. Az első fátyol Dorozsmán 1906-ban jelent meg. Keresztelőre fodros »fékötőbe« öltöztették a gyerekeket, aztán négyszögletes csipkedunnával csak úgy körülfögták, nem pólyázták bele. Ezért egyszer állítólag a gyerekek útközben elvesztették, kicsúszott, s a hiányt csak a templomajtóban vették észre.”
 
(Felpétzy Győry Jenő: Dorozsma régi életéről. Részlet.)

Vásárok, pénzügyek, közrend

„V. Ferdinánd király az 1838. október 25-én kiadott kiváltság levelével Dorozsmának négy országos vásár tartására adott engedélyt. Ugyanezen királyi kiváltság levéllel felhatalmazta Dorozsmát a város név használatára. A m. kir. Belügyminiszter 34.916/1872. sz. engedélye alapján Dorozsma a rendezett tanáccsal felhagyott s az 1871: XVIII. tc. alapján 1872-ben nagyközséggé alakult át. Az ilyenmódon átszervezett nagyközség a törvényes keretek között önkormányzati jogkörében (autonómia) önállóan intézi saját belügyeit, végrehajtja a törvényeket és rendelkezéseket. A község neve 1903 óta belügyminiszteri rendelet alapján "Kiskundorozsma". A községnek évszámmal és körirattal ellátott hivatalos pecsétje 1752 óta van. (...)
A községnek mint erkölcsi testületnek vagyonleltára 1936-ik év végén a következő volt. 1. Épületek: 1. Belterületi plébánia templom. 2. Községháza. 3. Községi bérház (régi méntelep). 4. Belterületi harangozóház. 5. Levente lőcsarnok 6. Gyepmesteri lakás. 7. Kápolna a hősök ligetében. 8. Pélbánia lak melléképületekkel együtt. 10. Bérház (Nádor u. 48.) 11. Bérház (Árpád u. 14.) (...) II. Házhelyek (...) III. Földingatlan (...) IV. Javadalmi ingatlanok. V. Erzsébet alapítvány. VI. Jogok és javadalmak. VII. Cselekvőtőkék és követelések. VIII. Ingóságok.
 
(...) Kiskundorozsma községben a csendőrörs 6 csendőrrel 1882. évi január 1-én lett felállítva. Parancsnoka Papp Sándor címzetes örsvédő volt. (...) Volt már Kiskundorozsmán 1882. előtt is hasonló intézmény és pedig 1848. előtt a pandúrok, akiket perzekútoroknak, parancsnokaikat komiszárosoknak nevezték. (...) Nagyobb bűncselekmények nem fordulnak elő, ami a lakosság vallásosságának és törvénytiszteletének, másrészt a csendőrség éberségének és buzgó kötelességtudásának tudható be. (...)”

Társadalmi egyesületek

„Dorozsma területén 16 különféle társadalmi egyesület működik. Ezek: 1. Országos Stefánia Szövetség kiskundorozsmai fiókja. 2. Kaszinó Egyesület. 3. Ipartestület. 4. Iparos Ifjúság Egyesülete. 5. Katolikus Kör. 6. Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének helyi csoportja (MANSz). 7. Önkéntes Tűzoltó Egyesület. 8. Mária Kongregáció. 9. Katolikus Leánykör. 10. Szent Imre Ifjúsági Egyesület. 11. Kereskedők Egyesülete. 12. Polgári Lövész Egyesület. 13. Hadirokkantak Országos Nemzeti Szövetségének helyi csoportja (HONSZ). 14. Vadász és Vadvédő Egyesület. 15. Gazdakör. 16. Vasutas egyesület. (...)
A Kaszinó 1889-ben alakult 34 taggal. (...) A Polgári Dalárdát Palotay József áll. tanító alapította 32 taggal 1931-ben. (...)
A Katolikus Kör az Ipartestület és a Kaszinó után Dorozsma legrégibb társadalmi egyesülete. 1896. február 2-án alakult. Célja a vallásos szellem és felebaráti szeretet ápolása a templomon kívül és reánevelni az embereket a vallásos meggyőződésre. (...) Egyházi elnökei: Nagy Zakar, Urbán János és Sztriha Kálmán esperes plébánosok. Világi elnökök: Tajthy József, Gyuris Kálmán. (...)
A MANSz egyesület Kiss Károly országos főtitkár és dr. Schandl Károly nemzetgyűlési képviselő szervezésében 1920-ban alakult. Célja társadalmilag megszervezni a magyar asszonyokat, hogy mint Egyesület a gazdasági, szociális és karitatív téren is tevékenykedjenek a szebb magyar jövő érdekében. Elnökök voltak: Farkas Vincéné és Szirmai Kornélné. (...)
Dorozsma gazdasági életében fontos hivatást töltenek be a Gazdakörök. Legtöbbször a Gazdakörből indul ki a lakosság gazdasági helyzetének megjavítására irányuló törekvés. A Gazdakörök szokták felemelni szavukat a rossz utak megjavítása, közegészségügy, állategészségügy stb. felkarolása érdekében. (...) Dorozsmán a legrégibb a belterületi Gazdakör. Karcsay Aladár gyógyszerész és Makay István gazdasági szaktanító alapították 1897. április 3-án 80 taggal. (...)
Az Iparos Ifjúsági Egyesületet Pákh Sándor áll. tanító kezdeményezésére 1903-ban alakult 46 taggal. (...) Célja az ipar és kereskedelem körébe tartozó hasznos ismeretek elsajátítása és a lelki önművelés. (...)
A Szent Imre Ifjúsági Egyesületet 1935. február 20-án alakította Sztriha Kálmán esperes plébános. Célja az ifjúság testi és lelki nevelése valláserkölcsi alapon. (...) Elnök: Kormos Ferencz, jelenleg Maróthi Imre. (...)
Varga János Balázs házában van a Turul Mozi helyisége. A Turul Mozi 1920-ban részvénytársasági alapon alakult. (...) A moziban 500 ülőhely van páholyokkal és oldalülésekkel együtt. A moziterem hossza 30 méter, szélessége 10 méter. A mozi 1934-ben alakult át hangos filmadásra. Előadásait vasárnap és ünnepnap délután és este tartja. [A mozi épülete a II. világháború utolsó heteiben leégett. Felgyújtották. – a szerk.]
A Katolikus Leánykör 1931. január 4-én alakult. (...) Célja a leányifjúságnak vallás-erkölcsi alapon való kulturális, lelki és testi nevelése. (...) Első elnöke Piukovich Józsefné volt. (...)
A Leány Kongregátió 1933. okt. 17-én alakult. Célja a Boldogságos Szűz iránti hódolat, tisztelet és szeretet ápolása mellett önmaguk lelkének megszentelése és jó példával másokat a bensőbb vallásos életre buzdítani. Lelkivezető a mindenkori plébános. (...)
A Kis Szent Terézről nevezett Eucharisztikus (oltáregyleti) Leányszövetség 1935-ben alakult. Célja kis Szent Teréz szellemében a szeretet tiszta erényével a lelket mindig szebbé alakítani. (...) Elnök: Süveges Ibolya tanítónő. (...)
A Vasutas Egyesületet 1934. március 4-én alapították Földessy Károly és Süveges Károly üzemi segédtisztek. Célja a haza és nemzet iránti kötelességérzet és szeretet ébrentartása, valamint a tagok önművelődésének előmozdítása és a kartársias együttérzés ápolása. (...)
A Vadász és Vadvédő Egyesület 1928-ban alakult. Célja a vadak védelme és a kártékony állatok írtása. Elnök Varga János Balázs, ügyvezető igazgató Brunner József Jenő, ügyész dr. Sztriha István. (...)”
 
Részletek Sztriha Kálmán: Kiskundorozsma története c. könyvéből (1937).

Keresés

Legközelebbi események

Október 23.
2021. október 23., szombat

Naptár

2021

október

H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31