Népköltészet, néphumor

  2013. november 25.

Adalékok a régi Dorozsma kultúrájához. „Babonás szokások itt is voltak, még pedig elég szép számmal. Az öregek azt mondják, hogy még arra is haragudtak, aki nem hitt a babonában. A boszorkányok helyét azonban inkább a ’javasasszonyok’ meg a ’húzogató’ asszonyok rendje töltötte be.

A dorosmai nép ugyan mindig hitt titkos erőkben és csodálatosságokban, de dícséretére válik, hogy ezekben az Isten és sohasem az ördög erejét vélte jelen lenni. (...)
Pl. az újszülött gyermekre csak nyolc nap múlva volt szabad inget adni, addig nyakig befáslizták, még a kezeit is lekötötték, hogy nagyranőjjön. A betegágyas asszony fölé maga szőttes vászonból szunyoghálót húztak, madzaggal a gerendára erősítve, hogy meg ne verjék szemmel. 
A gyereket madzaggal kötötték a bölcsőhöz s amíg keresztelőre nem vitték, egy percig sem volt szabad magára hagyni, nehogy a rossz lelkek kicseréljék. 
Mikor hazahozták a keresztelőről, a keresztanya az ajándékot a dunnába dugta: ’pogánykát vittünk, báránykát hoztunk’.
7 éves koráig a gyerek ingben járt, aztán gatyát varrtak neki.
A hetedik éves születésnapig eltették a gyerek köldökzsinórját s akkor a gyerekkel kildatták, ha tudta kibogozni, azt mondták rá: ’okos lesz!’
 Karácsony bőjtjén diót törtek, mindenki számára 12-őt, ahány férges, az illető annyiszor beteg lesz a jövő évben, s ha teljesen száraz is akadt köztük, ez a halált jelentette.
Szomszédból az asszony karácsonybőjtjén szénát vagy szalmát loptak, az asztal alá tették, hogy a tyúk jobban tojjon, az aprójószág jobban sikerüljön.
Felpukkadt tehénre, vagy lóra ráborították a karácsonyi abroszt, attól meggyógyult.
Az asszony jegykendőjét örökre eltették, s ha a gyerekbe ’nyilamlás volt’ rátakarták.
Ha szenvedésben volt a jószág, vizes söprűvel visszakézből megcsapkodták, attól megjavult.
Hogy a gyerek ’meg van-e verve szemmel’ úgy tudták meg, hogy visszakézből, mutató és kisujjal szedett három parázsra 9 evőkanál vizet mértek rá, egy tányérba téve. Belőle meghitették az ajtó két sarokvasát, aztán megint megmérték kanállal a vizet. Ha nem volt 9 kanálra való, elmúlt a baj.
A kútba piros almát dobtak, abból ittak, megitatták a jószágot is, hogy egészség legyen a háznál.
Ha karácsonybőjtjén férfi idegen jött a házba, bikaborjút, ha meg nő volt a látogató üszőt ellett rákövetkező évben a tehén.
Ha vörös tejet adott a tehén, 7 lyukú lópatkót kellett a fejő fenekére megtüzesítve tenni, attól elmúlt a baj.
Ha rugott a tehén fejésnél, az aszsony pöndölit kellett a hasába kötni, de előbb napfelkelte előtt a harmatban megcsatakolva, ettől megszelídült.
Ha valakinek eltévedt a kutyája, létrán a szabad kéménybe kellett háromszor a nevét kiáltani, hogy hazataláljon. ’Eb az a kutya, ha még erre sem tér vissza, nem kár érte!’
Hogy a malacba bele ne essen a vész, sündisznót kellett skatulyában a küszöb alá ásni.
A dinnyét ostorral kellett megcsapkodni, hogy bő termés legyen.
Két Boldogasszony közti tojást nem szabad eladni, mert belőle kelt tyúkok oly hamar tojnak, mint a márciusban keltek.
Naplemente után nem szabad tejet kiadni a háztól, mert akkor a tehén véres tejet fog adni.”

Néphumor

„Halva feküdt egy Bakró nevű ember. A halottlátogatók szokás szerint szentelt vízzel jól megfröcskölték, úgy, hogy a homloka is nedves lett. Egyszerre csak elkiáltja valaki magát: ’Nini, izzad a halott!’ – Azóta mondják Dorozsmán a verejtékező emberre: ’Izzad mint a Bakróék halottja!’
 
A dorosmai ember három fia elment dolgozni a szöllőbe. Az apjuk később utánuk ment és azt mondja: ’Ejnye fiaim, de keveset dolgoztatok!’ – Óh édes apám, mit kíván három gyerektől! – Este jó tál étel várta őket otthon. Mind megették a fiúk. Mondja az apa: ’Ejnye fiaim, jócskán elfogyasztottátok a vacsorát.’ – Hát édes apám, három embernek sok kell!
 
A dorosmai ember süttykő fiával télen trágyát vitt a szőllőbe. Az apának fázott a keze, megfujta. ’Édes apám miért fújja ké a kezét?’ – Mert fázik fiam! – Este mikor hazamentek, anyjuk jó tál galuskalevest főzött számukra. Mivel a leves forró volt, az apa megfújta a kanalat. ’Édes apám, miért fujja ké a kanalat?’ – Azért fiam, mert meleg! – Ejnye ördöge van a ké pofájának – véli a gyerek – ha akar, meleget fú, ha akar hideget!
 
Egy asszony nagyokba szaggatta a galuskát. A kislány megkérdezte: – Teca néni miért szaggati olyan nagyokba? – Azért fiam, mert akkor kevesebb zsír is élég, jobban meglátszik rajta!
 
Komédiások embernagyságú medvét táncoltattak az utcán. A dorosmai gyereknek nagyon tetszett, beszalad anyjához jelenteni, hogy az is láthassa a nagy állatot és lelkendezve így kiált: ’Gyé ked ki édes anyám, akkora medve van az utcán mint maga!’
 
A dorosmai ember elpanaszolta a ’patyikusnak’ hogy felesége mindig zsörtölődik, veszekszik s kért rá orvosságot. A patyikus jobbról-balról pofonvágta és azt mondta: ’Ezt vigyé ké haza mindjdárt meggyógyul tőle az asszony. Aztán nem is olyan drága ez a gyógyszer, mindössze tíz garast fizet érte.’ – Az ember szó nélkül kifizette. Otthon a szer olyan hasznosnak bizonyult, hogy csak az egyik pofon fogyott el. Takarékos ember létére, visszavitte a maradékot a patikába: ’Tekintetes úr, csak a fele orvosság kellett, a másik felét visszahoztam!’ – és visszaadta. Aztán tartotta a markát ’öt garas visszajár!’
 
A patyikus napszámost fogadott. Kioktatta, hogy minden reggel és este menjen be hozzá, majd kap egy pohárka pálinkát. Mikor az ember első nap beköszönt: ’Jó reggelt!’, a patyikus rámondja – mivel fiatal volt a napszámos – hogy ’szervusz!’. Az ember nem ismerte ezt a köszönési formát és a bíróval találkozva megkérdezte tőle, hogy mit jelent magyarul a ’szervusz?’ A bíró azt mondta: ’Még azt se tudod, te szamár?’ A napszámos úgy értette, mintha a bíró azt mondta volna néki: még azt se tudod? hát: te szamár. Este megint köszönt az embernek vissza a patyikus ’szervusz!’ – Szervusz vagy te, feleli mérgesen az ember – a feleséged is egy nagy szervusz, a gyerekeid meg mind kis szervuszok!’”

Dorosmai népköltés

„A dorosmai nép úgyszólván általánosan erősítgeti, hogy a régen oly közismert magyar nóta a ’Putri’-ról és ’Sári’-ról itt a dorosmai földön született.
 
Putri-ban lakik a Sári
Nem lehet vele cicázni –
Van még egy rongyos forintom
Mégis a Sárinak adom!
 
A ’putri’, melyről itt szó van, nem ám valami földbe ásott cigányviskó, hanem a ’Putri’ csárda, melyben Rózsa Sándor is mulatni szeretett és amely Dorosma község tulajdonát képezte. Valamikor öt korcsmája volt a községnek. (...)
A ’Putri’ mellett volt egy halastó. Erről is van egy dorosmai nóta:
 
Hej Halastó, halastó
Beleestem rúzsám lovastól –
Várom babám ki húz ki
Van-e még a ’Putriban’ valaki?
 
A híres dorosmai szélmalomnótának: ’Nem fúj a szél, nem forog a dorosmai szélmalom...’, melyet tudvalevőleg Dankó Pista szerzett, tehát műdal, van a dorosmai nép ajkán termett kimondottan népdal változata is. (...) A dal szövege, mely egyébként hajszálpontosan vág a Dankó muzsikával és az ismert szöveg ritmusával is, ez:
 
Nem fúj a szél, nem forog a dorosmai szélmalom
Mégis, mégis ebben lakik az én édes galambom –
Fújjon a szél öreg molnár dolgára
Hadd jönne ki ide hozzám a legszebbik leánya!
 
Megindult a, megindult a dorosmai szélmalom
Édes rúzsám, kis tubicám, most van a jó alkalom –
Míg az apád töltögeti a szemet
Bársonyszőrű paripámon messze viszlek tégedet!
 
Van egy szép, régi, eredeti dorosmai nóta a mult század legelejéről, amikor a templomtornyok építették. (...)
 
Dorosmai széken lengedez a szél
Édes szerelemről, hűségről mesél –
Dorosmai nyájnak ezüst gyapja van:
Az én galambomnak barna szeme van.
 
Barna szemű nagylány egy igaz világ
Az egész Kunságban a legszebb virág –
Dorosmai toronynak fateteje van:
Az én galambomnak arany szíve van!
 
A dorosmai nép a kis leányt ’surbankó’-nak, a serdülő leányt pedig ’nagylány’-nak nevezi. A múlt század [XIX. sz.] nyolcvanas éveiben a vihar ledöntötte a torony tetejét és réztetőt húztak rá. Ettől fogva a nóta két utolsó sora így módosult: ...Dorosmai toronynak rézsisakja van: | De a galambomnak arany szíve van!
A ’Vereshomok’ nevét onnét kapta, hogy ott állítólag megöltek valakit s kifolyt vére vörösre festette a homokot.
 
Megöltek egy legényt, kiömlött a vére
Szegény betyárlegény, forró, piros vére
Verje meg az Isten, ki golyója érte,
Még szülőanyja se könyörüljön érte!
 
Ki tette, ki tette? Jézus a tudója –
Nem látta senki, csak a szálldosó gólya
S tán a futó szellő, átok hordozója,
Meg a vörös homok, a vér felszívója!
 
Jó, futó paripám tán megöregedtél
Hogy a rövid úton egyre lépegettél?
Hej, betyárnak is könnyű mély árkot ugrani:
De nehéz az anyámnak gyászos hírt mondani!
 
’Lovazó pajtásom, kedves-édes anyja
A keblemen ríjjon, ha ké is akarja
Fia helyett fia, hű gyámolítója
Legyek hát ezután én a vígasztalója!’
 
Az átokházi rész felé szörnyen mély homokok vannak, úgy hívják, hogy ’Lehegő’ (lihegő), ha a homok felárad, elfullad benne ember, ló egyaránt, különösen pedig a császári nehéz lovasságnak volt leküzdhetetlen akadály, mikor negyvennyolc után a betyárrá vedlett honvéd lappangókat kergették. Csak a betyár lova repült keresztül rajta, ha nyomába szegődtek a kergetők, no meg különösen, ha túl a homokon lakott a betyár szerelmese:
 
Fenn az égen szellő suhan
A zöld gyepen betyár rohan
Dübörög a kanca lába
Dragonyos van a nyomába.
 
A ’Lehegő’ homokárja
Katonáknak útját zárja:
Ám a pejkón könnyű nyereg
Átrobog a betyárgyerek.
 
’Barna babám, szép szerelmem
Hej, nem is ők űznek engem –
Mit bánom én a katonát:
vágyó szívem hajtott hozzád!’
 
A dorosmai Matty partján termett szomorú nóta:
 
Tele van az árok takaró vízzel
Tele van a szívem keserűséggel:
Sirító lelkemnek sirató gyászával
Elvitték a rúzsám!
 
Koporsóba tették, mély sírba temették
Zsenge virágokkal dombját meghintették...
Mire az ároktakaró kiapad
Szivem is meghasad:
Tavaszra fektetnek édes rúzsám mellé!”

A lakodalom és rigmusok

„1. Ismerkedés. Régente a fiatalok rendszerint ’kommendálás’ révén kerültek össze. A sógor-komaságból valamelyik arravaló ’vénasszony’ kieszelte, hogy a ’nyőtlen’ legényhez ’ki illenék letinkább?’ Aztán addig-addig rágta a legény fülit, dícsérgetvén a "reménybeli menyasszony" sok ezernyi jótulajdonságát, míg a legény öklével az asztalra vágott: ’No hát nem bánom, hajlamos vagyok feltekinteni azt a kincset, ha már egyszer annyira kiváló!’
Ilyen alkalmakkor a szegedi földön ’szömigyre venni’ szokták a lányt, Dorosmán ellenben ’feltekinteni’, miben az fejeződött ki, hogy illik felfelé nézni a leányhoz és ezzel férfirészről megtisztelni az értékes női tulajdonságokat.
’Aztán ha már így van – folytatta a legény – látogasson el hozzájuk ké Teca néni, megtudakolni befogadnának-e, ha netán egymásnak megtetszenénk?’ Ettől fogvást Teca néni tetszeleghetett magának a ’gügyüasszony’ szerepében. (...)
’Aggyisten’, mondta a legény, belépett a szobába és kínálás nélkül leült az asztalhoz. Maga elé állította a bort, feltett kalappal lekönyökölt melléje s időközönként az üvegből kortyolgatva, csendben nézette magát. Mikor ez is megtörtént, keményen ’parancsolta’, hogy ’gyühet a menyasszony’! Jött is csakhamar, illedelmesen köszönt és helyet foglalt szemben a legénnyel. Két kis kanalat hozott magával, ezekkel játszadozott, zörgetve őket egymáshoz, annak emlékeztetéséül, hogy zördülések a házasságban is vannak, de sohase legyenek nagyobbak, mint ez a kicsike csörgés. Így szemben ülve, szótlanul nézegették egymást, a legény nyíltabban, a leány lopva – szemérmesen. Végre megmozdult a legény, hogy igyék. ’Hozz magadnak poharat Veronka!’ Ez volt a döntő pillanat. Ha a leány mereven elutasította kínálását, a legény maga ihatta ki a borát és máris mehetett. Ellenben ha csak szemérmesen szabódott, hogy ’köszönöm, nem szoktam, mert megárthat’, ’nohát csak egy kortyocskát!’, ’hát nem bánom, a vendég kedvéért’, szívesen ismerkedett a legénnyel. (...)
Ezután már a ’jó lelkek’ teremtettek alkalmakat, hogy a fiatalok találkozhassanak a nyilvános illedelem sérelme nélkül, fonóban, kútnál, szomszéd családnál stb. Ha tetszettek egymásnak, a legény csakhamar kibökte: ’Veronika, úgy vélem, legjobb egymással szót érteni, ha vóna kedved, elvennélek!’ ’Vóna – felelte őszintén a leány – ha édes apámék is beleegyeznek!’ (...)
Másnap aztán: ’Mit mondott apád, anyád?’ ’Nem bánják, felelte a leány. Azt: ha szeretitek egymást, mi sem leszünk sorbontók!’ Most már joga lett a fiúnak ellátogatni a leányos házhoz, megint csak este, munka után. Az öreg az asztalnál ülve várta. ’Jó estét kívánok!’ ’Aggyisten... hát ülj le öcsém!’ (...) ’János bácsi, szeretném a Veronkát elvenni, befogadnának-e?’ ’Hát fiam... ha meg vagytok egymással elégedve!’ Ezzel a dolog rendben is volt. A legény búcsúzik: ’Hát Isten áldja kéteket édes apánk, tiszteltetem a becses családot és Veronkát is, vasárnap elgyüvök érte és megyünk a paphon!’ ’Most már gyühetsz, szívesen látunk!’ (...)
Vasárnap együtt mennek a paphoz, ’íratkozni’, Isten szolgája előtt megtörténik az eljegyző kézfogás. A leány haját most már fehér szalag ékíti és a legénynél ott van a jegykendő.
2. Hívogatás. A vőfély a lakodalmi főrendező, a tanácsadó, a mindenért felelős, a hangulatdiktátor, ő tudja mit hogyan kell és illik csinálni, hogy megszólás ne legyen és símán, emelkedett szellemben folyva a lakodalom, a vendégek jól érezzék magukat. (...) Legelső teendője a ’hívogatás’. Vőfélypálcával, (sima bot, esetleg virág rákötve - felkendőzése Dorozsmán nem volt szokásos) virágcsokorral a kalapja mellett, a községben egyedül, tanyán lakó vendégekért a vőlegénnyel és egy kocsissal együtt megy el a meghívandókhoz, az esküvőt megelőző héten.
 
Adjon az Uristen szerencsés jónapot
Ki bennünket saját képére alkotott
Ki bölcsen intézi a világ folyását
Mennyei trónjáról hinti ránk áldását.
Békés hajlékukba örömhírrel jöttem!
Hogy hivatásomat egészen betöltsem
Tisztelettel kérem a becses családot
Fogadják jó szívvel e kedves ujságot:
Szabó Mihály mint vőlegényünknek
Szerelmes párjával, Farkas Veronkával
Együttvaló örömük napjára
Rágyüvő vasárnap délután 2 órára
Betartván mint törvény és vallás kívánja
Legyenek tanúi e szent házasságnak.
Az esküvő után szerény hajlékukba
Egy pár pohár borra, egy kis vacsorára
Jerney János urat és becses családját tisztelettel elvárja.
Szívélyes kérésem ne essék híjjába
Örömmel köszöntöm kéteket a szép társaságba.
Ezzel versemnek vége
Dícsértessék az Úr Jézus neve!
 
Kiskundorozsmán híres vőfély még ma is [1937-ben], mint a régi jó világ hangulatos maradványa, az ifjú kedélyű öreg hadirokkant Börcsök Jóska bácsi.
3. A lakodalom. Természetes, hogy a fény, pompa és előkelőség tekintetében a vagyoni helyzethez igazodott az ünnepély. Régente lármával és hujuju-zással, pisztolylövésekkel és más mindenféle hangoskodásokkal, nagy cifrán tartatott a lakodalom, ezt azonban főképpen a ’híjábavaló költekezések és más szembotránkoztatások’ megakadályozására a ’nemes tanács’ egyházi kívánalomra eltiltotta. (...)
A legrégibb lakodalmakra 56-60 tál kocsonyát főztek le, jó szívós rozskenyeret sütöttek hozzá. Ezt tálalták a vendégeknek ajtókból rögtönzött asztalokon. Fonott kalács, meg bor volt bőven. A süteményt többnyire a vendégek hozták magukkal ajándékba. Ha tortát hoztak, a vőfély gondoskodott, hogy ez az ajándékozó elé tálaltassék, ő aztán azokat kínálta belőle, kiket akart. (...)
A rigmusoknak sok tekintetben dorosmai sajátossága nyújthat hű képet az uralkodott lakodalmas szellemről. Mikor a menyasszonyt esküvőre viszik, a vőfély, apja-anyja közé állította a leányt és ezeket mondta:
 
Tisztelt násznép halljunk egy pár búcsúszavat
Mielőtt elhagyjuk ez érdemes házat!
Mert illő, mikor kiútra indulunk
Isten s ember előtt hűen megszámoljunk.
Kedves menyasszonyunk is emondó volna
Ha szíve érzelmeitől magához jutna,
Elmondom tehát én, mit elméje gondol
Ilyen formán szólna, látom bús arcáról:
Örömmel virradt fel e mai szép reggel
De kedvemet nagy bánat fogja el
Mert a házas élet útjára léptem fel.
Hosszú az én utam, melyre most indulok
Azért óh Istenem, Te hozzád fordulok!
Mert ma változik meg életemnek útja
Vagy hosszú örömre, vagy örökös búra.
Szűnjék most meg a hangászok zengése
És a sarkantyúknak némuljon pengése
Mert búcsúzásomnak most lészen kezdése,
Legyünk csendességben míg lészen végzése!
Mert tőletek válok kedves jó szüleim –
Hatalmas úristen tekints gyermekedre
Tekints le ezen jó s kedves szülőkre
Harmatként szállasd le áldásod fejükre
Kik által engemet világra helyeztél
S általuk gondosan fel is neveltél
Most pedig számomra más utat jeleztél,
Házas életre engem segítettél,
Ezért buzgó szívvel hálát adok néked
És áldom örökké szent gondviselésed!
Most hozzád fordulok kedves-édes apám
Nézd könnyektől miként borul el az orcám.
Mielőtt jó atyám házadból kilépek
Tőled térdre hullva bocsánatot kérek,
Bocsánatot kérek, mert megbántottalak
Jóságodért sokszor megszomorítottalak
Kedves édes apám felejsd el ezeket
Az Isten is ezekért áldjon meg tégedet,
Sok bő áldásaiban részesítse életedet
Az örök életben adjon majdan helyet!
Hát hozzád mit szóljak, kedves drága anyám?
Hiszen te voltál énnékem gondviselő dajkám
Tudom, hogy nagyon fáj anyai szívednek
Midőn elvesztését látod gyermekednek,
Kit édes tejével tápláltál emlődnek
Íme át kell adnod titkos jövendőnek.
Kedves édes anyám, tudom mint szerettél
Mint gyenge virágot, ápoltál neveltél
Jóra tanítottál, rossztól megintettél
Most pedig engemet szárnyra eresztettél -
Ezért édes anyám, mielőtt indulok
Könnyező szemekkel kebledre borulok
Bocsánatért esdek, drága édes anyám
Ha megbántottalak életednek folytán,
Kedves édes anyám felejsd el ezeket
Az Isten is ezekért áldjon meg tégedet
Holtad után pedig vigye fel lelkedet
Az örök életben adjon néked helyet!
Kedves testvéreim hozzátok is szólok
Mielőtt ezúttal tőletek elválok,
Istennek áldását kérem fejetekre
Olyan bőven miként a harmat száll a földre,
Végtére vigye fel majd lelketek: a mennybe
Hogy részetek légyen az örök életbe!
Jó leánytársaim, itt kik jelen vagytok
Szép koszorútokból íme most elválok
Nektek is minden jót és szépet kívánok,
Adjon az ég ura nektek is oly szivet
Kivel megértsétek hű szerelmeteket!
Kedves felső-alsó jószívű szomszédim
Ti kik jelen vagytok rokonim, barátim
Az Isten áldjon meg titeket fejenkint
Hogy ne érezzetek földön fájdalmat és kínt.
Az itt maradóknak kívánok jó kedvet
Nekünk utazóknak boldog megérkeztet
Ugy engedje Isten! Éljen!
 
Esküvő után, tanácsi határozat értelmében a menyasszonyt a templomból kellett új otthonába vezetni. Itt már várta őket a násznép, itt várták a vőlegény szülei a hazaérkező ifjú párt. A hazaérkezők a pitvarajtó előtt megálltak, melynek küszöbén várt a gazda, mögötte vállára támaszkodva az asszony. (...) A köszöntés után kezdődött a vígság. (...)
A korosabb, meghívott vendégekért a vőfély ment el, hogy a lakodalomba vezesse őket. Átvette az ajándékot s mikor megérkeztek, leállította a muzsikát, hogy az új vendég illő fogadásban részesülhessen. (...)”
 
(Felpétzi Győri Jenő: Dorozsma régi életéről. Részletek)
Tovább a kategóriában: « Közélet ma Polgárőrség »

Keresés

Legközelebbi események

Október 23.
2024. október 22., kedd

Naptár

2024

október

H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3