A dorosmai nép ugyan mindig hitt titkos erőkben és csodálatosságokban, de dícséretére válik, hogy ezekben az Isten és sohasem az ördög erejét vélte jelen lenni. (...)

Pl. az újszülött gyermekre csak nyolc nap múlva volt szabad inget adni, addig nyakig befáslizták, még a kezeit is lekötötték, hogy nagyranőjjön. A betegágyas asszony fölé maga szőttes vászonból szunyoghálót húztak, madzaggal a gerendára erősítve, hogy meg ne verjék szemmel. 

A gyereket madzaggal kötötték a bölcsőhöz s amíg keresztelőre nem vitték, egy percig sem volt szabad magára hagyni, nehogy a rossz lelkek kicseréljék. 

Mikor hazahozták a keresztelőről, a keresztanya az ajándékot a dunnába dugta: ’pogánykát vittünk, báránykát hoztunk’.

7 éves koráig a gyerek ingben járt, aztán gatyát varrtak neki.

A hetedik éves születésnapig eltették a gyerek köldökzsinórját s akkor a gyerekkel kildatták, ha tudta kibogozni, azt mondták rá: ’okos lesz!’

 Karácsony bőjtjén diót törtek, mindenki számára 12-őt, ahány férges, az illető annyiszor beteg lesz a jövő évben, s ha teljesen száraz is akadt köztük, ez a halált jelentette.

Szomszédból az asszony karácsonybőjtjén szénát vagy szalmát loptak, az asztal alá tették, hogy a tyúk jobban tojjon, az aprójószág jobban sikerüljön.

Felpukkadt tehénre, vagy lóra ráborították a karácsonyi abroszt, attól meggyógyult.

Az asszony jegykendőjét örökre eltették, s ha a gyerekbe ’nyilamlás volt’ rátakarták.

Ha szenvedésben volt a jószág, vizes söprűvel visszakézből megcsapkodták, attól megjavult.

Hogy a gyerek ’meg van-e verve szemmel’ úgy tudták meg, hogy visszakézből, mutató és kisujjal szedett három parázsra 9 evőkanál vizet mértek rá, egy tányérba téve. Belőle meghitették az ajtó két sarokvasát, aztán megint megmérték kanállal a vizet. Ha nem volt 9 kanálra való, elmúlt a baj.

A kútba piros almát dobtak, abból ittak, megitatták a jószágot is, hogy egészség legyen a háznál.

Ha karácsonybőjtjén férfi idegen jött a házba, bikaborjút, ha meg nő volt a látogató üszőt ellett rákövetkező évben a tehén.

Ha vörös tejet adott a tehén, 7 lyukú lópatkót kellett a fejő fenekére megtüzesítve tenni, attól elmúlt a baj.

Ha rugott a tehén fejésnél, az aszsony pöndölit kellett a hasába kötni, de előbb napfelkelte előtt a harmatban megcsatakolva, ettől megszelídült.

Ha valakinek eltévedt a kutyája, létrán a szabad kéménybe kellett háromszor a nevét kiáltani, hogy hazataláljon. ’Eb az a kutya, ha még erre sem tér vissza, nem kár érte!’

Hogy a malacba bele ne essen a vész, sündisznót kellett skatulyában a küszöb alá ásni.

A dinnyét ostorral kellett megcsapkodni, hogy bő termés legyen.

Két Boldogasszony közti tojást nem szabad eladni, mert belőle kelt tyúkok oly hamar tojnak, mint a márciusban keltek.

Naplemente után nem szabad tejet kiadni a háztól, mert akkor a tehén véres tejet fog adni.”

„Halva feküdt egy Bakró nevű ember. A halottlátogatók szokás szerint szentelt vízzel jól megfröcskölték, úgy, hogy a homloka is nedves lett. Egyszerre csak elkiáltja valaki magát: ’Nini, izzad a halott!’ – Azóta mondják Dorozsmán a verejtékező emberre: ’Izzad mint a Bakróék halottja!’

 

A dorosmai ember három fia elment dolgozni a szöllőbe. Az apjuk később utánuk ment és azt mondja: ’Ejnye fiaim, de keveset dolgoztatok!’ – Óh édes apám, mit kíván három gyerektől! – Este jó tál étel várta őket otthon. Mind megették a fiúk. Mondja az apa: ’Ejnye fiaim, jócskán elfogyasztottátok a vacsorát.’ – Hát édes apám, három embernek sok kell!

 

A dorosmai ember süttykő fiával télen trágyát vitt a szőllőbe. Az apának fázott a keze, megfujta. ’Édes apám miért fújja ké a kezét?’ – Mert fázik fiam! – Este mikor hazamentek, anyjuk jó tál galuskalevest főzött számukra. Mivel a leves forró volt, az apa megfújta a kanalat. ’Édes apám, miért fujja ké a kanalat?’ – Azért fiam, mert meleg! – Ejnye ördöge van a ké pofájának – véli a gyerek – ha akar, meleget fú, ha akar hideget!

 

Egy asszony nagyokba szaggatta a galuskát. A kislány megkérdezte: – Teca néni miért szaggati olyan nagyokba? – Azért fiam, mert akkor kevesebb zsír is élég, jobban meglátszik rajta!

 

Komédiások embernagyságú medvét táncoltattak az utcán. A dorosmai gyereknek nagyon tetszett, beszalad anyjához jelenteni, hogy az is láthassa a nagy állatot és lelkendezve így kiált: ’Gyé ked ki édes anyám, akkora medve van az utcán mint maga!’

 

A dorosmai ember elpanaszolta a ’patyikusnak’ hogy felesége mindig zsörtölődik, veszekszik s kért rá orvosságot. A patyikus jobbról-balról pofonvágta és azt mondta: ’Ezt vigyé ké haza mindjdárt meggyógyul tőle az asszony. Aztán nem is olyan drága ez a gyógyszer, mindössze tíz garast fizet érte.’ – Az ember szó nélkül kifizette. Otthon a szer olyan hasznosnak bizonyult, hogy csak az egyik pofon fogyott el. Takarékos ember létére, visszavitte a maradékot a patikába: ’Tekintetes úr, csak a fele orvosság kellett, a másik felét visszahoztam!’ – és visszaadta. Aztán tartotta a markát ’öt garas visszajár!’

 

A patyikus napszámost fogadott. Kioktatta, hogy minden reggel és este menjen be hozzá, majd kap egy pohárka pálinkát. Mikor az ember első nap beköszönt: ’Jó reggelt!’, a patyikus rámondja – mivel fiatal volt a napszámos – hogy ’szervusz!’. Az ember nem ismerte ezt a köszönési formát és a bíróval találkozva megkérdezte tőle, hogy mit jelent magyarul a ’szervusz?’ A bíró azt mondta: ’Még azt se tudod, te szamár?’ A napszámos úgy értette, mintha a bíró azt mondta volna néki: még azt se tudod? hát: te szamár. Este megint köszönt az embernek vissza a patyikus ’szervusz!’ – Szervusz vagy te, feleli mérgesen az ember – a feleséged is egy nagy szervusz, a gyerekeid meg mind kis szervuszok!’”

„A dorosmai nép úgyszólván általánosan erősítgeti, hogy a régen oly közismert magyar nóta a ’Putri’-ról és ’Sári’-ról itt a dorosmai földön született.

 

Putri-ban lakik a Sári

Nem lehet vele cicázni –

Van még egy rongyos forintom

Mégis a Sárinak adom!

 

A ’putri’, melyről itt szó van, nem ám valami földbe ásott cigányviskó, hanem a ’Putri’ csárda, melyben Rózsa Sándor is mulatni szeretett és amely Dorosma község tulajdonát képezte. Valamikor öt korcsmája volt a községnek. (...)

A ’Putri’ mellett volt egy halastó. Erről is van egy dorosmai nóta:

 

Hej Halastó, halastó

Beleestem rúzsám lovastól –

Várom babám ki húz ki

Van-e még a ’Putriban’ valaki?

 

A híres dorosmai szélmalomnótának: ’Nem fúj a szél, nem forog a dorosmai szélmalom...’, melyet tudvalevőleg Dankó Pista szerzett, tehát műdal, van a dorosmai nép ajkán termett kimondottan népdal változata is. (...) A dal szövege, mely egyébként hajszálpontosan vág a Dankó muzsikával és az ismert szöveg ritmusával is, ez:

 

Nem fúj a szél, nem forog a dorosmai szélmalom

Mégis, mégis ebben lakik az én édes galambom –

Fújjon a szél öreg molnár dolgára

Hadd jönne ki ide hozzám a legszebbik leánya!

 

Megindult a, megindult a dorosmai szélmalom

Édes rúzsám, kis tubicám, most van a jó alkalom –

Míg az apád töltögeti a szemet

Bársonyszőrű paripámon messze viszlek tégedet!

 

Van egy szép, régi, eredeti dorosmai nóta a mult század legelejéről, amikor a templomtornyok építették. (...)

 

Dorosmai széken lengedez a szél

Édes szerelemről, hűségről mesél –

Dorosmai nyájnak ezüst gyapja van:

Az én galambomnak barna szeme van.

 

Barna szemű nagylány egy igaz világ

Az egész Kunságban a legszebb virág –

Dorosmai toronynak fateteje van:

Az én galambomnak arany szíve van!

 

A dorosmai nép a kis leányt ’surbankó’-nak, a serdülő leányt pedig ’nagylány’-nak nevezi. A múlt század [XIX. sz.] nyolcvanas éveiben a vihar ledöntötte a torony tetejét és réztetőt húztak rá. Ettől fogva a nóta két utolsó sora így módosult: ...Dorosmai toronynak rézsisakja van: | De a galambomnak arany szíve van!

A ’Vereshomok’ nevét onnét kapta, hogy ott állítólag megöltek valakit s kifolyt vére vörösre festette a homokot.

 

Megöltek egy legényt, kiömlött a vére

Szegény betyárlegény, forró, piros vére

Verje meg az Isten, ki golyója érte,

Még szülőanyja se könyörüljön érte!

 

Ki tette, ki tette? Jézus a tudója –

Nem látta senki, csak a szálldosó gólya

S tán a futó szellő, átok hordozója,

Meg a vörös homok, a vér felszívója!

 

Jó, futó paripám tán megöregedtél

Hogy a rövid úton egyre lépegettél?

Hej, betyárnak is könnyű mély árkot ugrani:

De nehéz az anyámnak gyászos hírt mondani!

 

’Lovazó pajtásom, kedves-édes anyja

A keblemen ríjjon, ha ké is akarja

Fia helyett fia, hű gyámolítója

Legyek hát ezután én a vígasztalója!’

 

Az átokházi rész felé szörnyen mély homokok vannak, úgy hívják, hogy ’Lehegő’ (lihegő), ha a homok felárad, elfullad benne ember, ló egyaránt, különösen pedig a császári nehéz lovasságnak volt leküzdhetetlen akadály, mikor negyvennyolc után a betyárrá vedlett honvéd lappangókat kergették. Csak a betyár lova repült keresztül rajta, ha nyomába szegődtek a kergetők, no meg különösen, ha túl a homokon lakott a betyár szerelmese:

 

Fenn az égen szellő suhan

A zöld gyepen betyár rohan

Dübörög a kanca lába

Dragonyos van a nyomába.

 

A ’Lehegő’ homokárja

Katonáknak útját zárja:

Ám a pejkón könnyű nyereg

Átrobog a betyárgyerek.

 

’Barna babám, szép szerelmem

Hej, nem is ők űznek engem –

Mit bánom én a katonát:

vágyó szívem hajtott hozzád!’

 

A dorosmai Matty partján termett szomorú nóta:

 

Tele van az árok takaró vízzel

Tele van a szívem keserűséggel:

Sirító lelkemnek sirató gyászával

Elvitték a rúzsám!

 

Koporsóba tették, mély sírba temették

Zsenge virágokkal dombját meghintették...

Mire az ároktakaró kiapad

Szivem is meghasad:

Tavaszra fektetnek édes rúzsám mellé!”

„1. Ismerkedés. Régente a fiatalok rendszerint ’kommendálás’ révén kerültek össze. A sógor-komaságból valamelyik arravaló ’vénasszony’ kieszelte, hogy a ’nyőtlen’ legényhez ’ki illenék letinkább?’ Aztán addig-addig rágta a legény fülit, dícsérgetvén a "reménybeli menyasszony" sok ezernyi jótulajdonságát, míg a legény öklével az asztalra vágott: ’No hát nem bánom, hajlamos vagyok feltekinteni azt a kincset, ha már egyszer annyira kiváló!’

Ilyen alkalmakkor a szegedi földön ’szömigyre venni’ szokták a lányt, Dorosmán ellenben ’feltekinteni’, miben az fejeződött ki, hogy illik felfelé nézni a leányhoz és ezzel férfirészről megtisztelni az értékes női tulajdonságokat.

’Aztán ha már így van – folytatta a legény – látogasson el hozzájuk ké Teca néni, megtudakolni befogadnának-e, ha netán egymásnak megtetszenénk?’ Ettől fogvást Teca néni tetszeleghetett magának a ’gügyüasszony’ szerepében. (...)

’Aggyisten’, mondta a legény, belépett a szobába és kínálás nélkül leült az asztalhoz. Maga elé állította a bort, feltett kalappal lekönyökölt melléje s időközönként az üvegből kortyolgatva, csendben nézette magát. Mikor ez is megtörtént, keményen ’parancsolta’, hogy ’gyühet a menyasszony’! Jött is csakhamar, illedelmesen köszönt és helyet foglalt szemben a legénnyel. Két kis kanalat hozott magával, ezekkel játszadozott, zörgetve őket egymáshoz, annak emlékeztetéséül, hogy zördülések a házasságban is vannak, de sohase legyenek nagyobbak, mint ez a kicsike csörgés. Így szemben ülve, szótlanul nézegették egymást, a legény nyíltabban, a leány lopva – szemérmesen. Végre megmozdult a legény, hogy igyék. ’Hozz magadnak poharat Veronka!’ Ez volt a döntő pillanat. Ha a leány mereven elutasította kínálását, a legény maga ihatta ki a borát és máris mehetett. Ellenben ha csak szemérmesen szabódott, hogy ’köszönöm, nem szoktam, mert megárthat’, ’nohát csak egy kortyocskát!’, ’hát nem bánom, a vendég kedvéért’, szívesen ismerkedett a legénnyel. (...)

Ezután már a ’jó lelkek’ teremtettek alkalmakat, hogy a fiatalok találkozhassanak a nyilvános illedelem sérelme nélkül, fonóban, kútnál, szomszéd családnál stb. Ha tetszettek egymásnak, a legény csakhamar kibökte: ’Veronika, úgy vélem, legjobb egymással szót érteni, ha vóna kedved, elvennélek!’ ’Vóna – felelte őszintén a leány – ha édes apámék is beleegyeznek!’ (...)

Másnap aztán: ’Mit mondott apád, anyád?’ ’Nem bánják, felelte a leány. Azt: ha szeretitek egymást, mi sem leszünk sorbontók!’ Most már joga lett a fiúnak ellátogatni a leányos házhoz, megint csak este, munka után. Az öreg az asztalnál ülve várta. ’Jó estét kívánok!’ ’Aggyisten... hát ülj le öcsém!’ (...) ’János bácsi, szeretném a Veronkát elvenni, befogadnának-e?’ ’Hát fiam... ha meg vagytok egymással elégedve!’ Ezzel a dolog rendben is volt. A legény búcsúzik: ’Hát Isten áldja kéteket édes apánk, tiszteltetem a becses családot és Veronkát is, vasárnap elgyüvök érte és megyünk a paphon!’ ’Most már gyühetsz, szívesen látunk!’ (...)

Vasárnap együtt mennek a paphoz, ’íratkozni’, Isten szolgája előtt megtörténik az eljegyző kézfogás. A leány haját most már fehér szalag ékíti és a legénynél ott van a jegykendő.

2. Hívogatás. A vőfély a lakodalmi főrendező, a tanácsadó, a mindenért felelős, a hangulatdiktátor, ő tudja mit hogyan kell és illik csinálni, hogy megszólás ne legyen és símán, emelkedett szellemben folyva a lakodalom, a vendégek jól érezzék magukat. (...) Legelső teendője a ’hívogatás’. Vőfélypálcával, (sima bot, esetleg virág rákötve - felkendőzése Dorozsmán nem volt szokásos) virágcsokorral a kalapja mellett, a községben egyedül, tanyán lakó vendégekért a vőlegénnyel és egy kocsissal együtt megy el a meghívandókhoz, az esküvőt megelőző héten.

 

Adjon az Uristen szerencsés jónapot

Ki bennünket saját képére alkotott

Ki bölcsen intézi a világ folyását

Mennyei trónjáról hinti ránk áldását.

Békés hajlékukba örömhírrel jöttem!

Hogy hivatásomat egészen betöltsem

Tisztelettel kérem a becses családot

Fogadják jó szívvel e kedves ujságot:

Szabó Mihály mint vőlegényünknek

Szerelmes párjával, Farkas Veronkával

Együttvaló örömük napjára

Rágyüvő vasárnap délután 2 órára

Betartván mint törvény és vallás kívánja

Legyenek tanúi e szent házasságnak.

Az esküvő után szerény hajlékukba

Egy pár pohár borra, egy kis vacsorára

Jerney János urat és becses családját tisztelettel elvárja.

Szívélyes kérésem ne essék híjjába

Örömmel köszöntöm kéteket a szép társaságba.

Ezzel versemnek vége

Dícsértessék az Úr Jézus neve!

 

Kiskundorozsmán híres vőfély még ma is [1937-ben], mint a régi jó világ hangulatos maradványa, az ifjú kedélyű öreg hadirokkant Börcsök Jóska bácsi.

3. A lakodalom. Természetes, hogy a fény, pompa és előkelőség tekintetében a vagyoni helyzethez igazodott az ünnepély. Régente lármával és hujuju-zással, pisztolylövésekkel és más mindenféle hangoskodásokkal, nagy cifrán tartatott a lakodalom, ezt azonban főképpen a ’híjábavaló költekezések és más szembotránkoztatások’ megakadályozására a ’nemes tanács’ egyházi kívánalomra eltiltotta. (...)

A legrégibb lakodalmakra 56-60 tál kocsonyát főztek le, jó szívós rozskenyeret sütöttek hozzá. Ezt tálalták a vendégeknek ajtókból rögtönzött asztalokon. Fonott kalács, meg bor volt bőven. A süteményt többnyire a vendégek hozták magukkal ajándékba. Ha tortát hoztak, a vőfély gondoskodott, hogy ez az ajándékozó elé tálaltassék, ő aztán azokat kínálta belőle, kiket akart. (...)

A rigmusoknak sok tekintetben dorosmai sajátossága nyújthat hű képet az uralkodott lakodalmas szellemről. Mikor a menyasszonyt esküvőre viszik, a vőfély, apja-anyja közé állította a leányt és ezeket mondta:

 

Tisztelt násznép halljunk egy pár búcsúszavat

Mielőtt elhagyjuk ez érdemes házat!

Mert illő, mikor kiútra indulunk

Isten s ember előtt hűen megszámoljunk.

Kedves menyasszonyunk is emondó volna

Ha szíve érzelmeitől magához jutna,

Elmondom tehát én, mit elméje gondol

Ilyen formán szólna, látom bús arcáról:

Örömmel virradt fel e mai szép reggel

De kedvemet nagy bánat fogja el

Mert a házas élet útjára léptem fel.

Hosszú az én utam, melyre most indulok

Azért óh Istenem, Te hozzád fordulok!

Mert ma változik meg életemnek útja

Vagy hosszú örömre, vagy örökös búra.

Szűnjék most meg a hangászok zengése

És a sarkantyúknak némuljon pengése

Mert búcsúzásomnak most lészen kezdése,

Legyünk csendességben míg lészen végzése!

Mert tőletek válok kedves jó szüleim –

Hatalmas úristen tekints gyermekedre

Tekints le ezen jó s kedves szülőkre

Harmatként szállasd le áldásod fejükre

Kik által engemet világra helyeztél

S általuk gondosan fel is neveltél

Most pedig számomra más utat jeleztél,

Házas életre engem segítettél,

Ezért buzgó szívvel hálát adok néked

És áldom örökké szent gondviselésed!

Most hozzád fordulok kedves-édes apám

Nézd könnyektől miként borul el az orcám.

Mielőtt jó atyám házadból kilépek

Tőled térdre hullva bocsánatot kérek,

Bocsánatot kérek, mert megbántottalak

Jóságodért sokszor megszomorítottalak

Kedves édes apám felejsd el ezeket

Az Isten is ezekért áldjon meg tégedet,

Sok bő áldásaiban részesítse életedet

Az örök életben adjon majdan helyet!

Hát hozzád mit szóljak, kedves drága anyám?

Hiszen te voltál énnékem gondviselő dajkám

Tudom, hogy nagyon fáj anyai szívednek

Midőn elvesztését látod gyermekednek,

Kit édes tejével tápláltál emlődnek

Íme át kell adnod titkos jövendőnek.

Kedves édes anyám, tudom mint szerettél

Mint gyenge virágot, ápoltál neveltél

Jóra tanítottál, rossztól megintettél

Most pedig engemet szárnyra eresztettél -

Ezért édes anyám, mielőtt indulok

Könnyező szemekkel kebledre borulok

Bocsánatért esdek, drága édes anyám

Ha megbántottalak életednek folytán,

Kedves édes anyám felejsd el ezeket

Az Isten is ezekért áldjon meg tégedet

Holtad után pedig vigye fel lelkedet

Az örök életben adjon néked helyet!

Kedves testvéreim hozzátok is szólok

Mielőtt ezúttal tőletek elválok,

Istennek áldását kérem fejetekre

Olyan bőven miként a harmat száll a földre,

Végtére vigye fel majd lelketek: a mennybe

Hogy részetek légyen az örök életbe!

Jó leánytársaim, itt kik jelen vagytok

Szép koszorútokból íme most elválok

Nektek is minden jót és szépet kívánok,

Adjon az ég ura nektek is oly szivet

Kivel megértsétek hű szerelmeteket!

Kedves felső-alsó jószívű szomszédim

Ti kik jelen vagytok rokonim, barátim

Az Isten áldjon meg titeket fejenkint

Hogy ne érezzetek földön fájdalmat és kínt.

Az itt maradóknak kívánok jó kedvet

Nekünk utazóknak boldog megérkeztet

Ugy engedje Isten! Éljen!

 

Esküvő után, tanácsi határozat értelmében a menyasszonyt a templomból kellett új otthonába vezetni. Itt már várta őket a násznép, itt várták a vőlegény szülei a hazaérkező ifjú párt. A hazaérkezők a pitvarajtó előtt megálltak, melynek küszöbén várt a gazda, mögötte vállára támaszkodva az asszony. (...) A köszöntés után kezdődött a vígság. (...)

A korosabb, meghívott vendégekért a vőfély ment el, hogy a lakodalomba vezesse őket. Átvette az ajándékot s mikor megérkeztek, leállította a muzsikát, hogy az új vendég illő fogadásban részesülhessen. (...)”

 

(Felpétzi Győri Jenő: Dorozsma régi életéről. Részletek)