Nem elég, hogy a történelmi Dorozsma és Szeged között igencsak megromlott a viszony a jászkun területek hovatartozásával kapcsolatban, de még az akkoriban épülő fogadalmi templom, a Dóm falazatába – pontosabban: a Dömötör-toronyba – is azt a szobrot építették be, amelyet a dorozsmaiak mindig is a magukénak véltek. De mi is ez a szobor?

Történt ugyanis, hogy az akkori megszálló török hatalom végleges itt tartózkodásra igyekezett berendezkedni országunk ebben a térségében is. E célból alakították ki, hozták létre a néptelen pusztákat, melyeken a lángoló kis falvak szolgálták az éjjeli közvilágítást. Pusztult minden és mindenki: a kőből és téglából épült épületeket egyszerűen lebontották, mert anyaguk a szegedi vár megerősítéséhez kellett. A dorozsmai templom is áldozatul esett: lebontották és beépítették anyagát a várfalba. A kőbárányt – mely a templomon volt – sem tisztelték: befalazták azt is. Az akkori elpusztított templomról így ez az egyetlen tanú.

Birtoklásáért ezért nagy per volt Szeged és Dorozsma között. A szegediek azt állították, hogy a kőbárány a szegedi templom romjaiból került a várfalba. A dorozsmaiak ugyanekkor ragaszkodtak ahhoz, hogy a kőbárány az ő templomuk része volt és ez szolgál bizonyítékul arra, hogy Dorozsma mindig is külön község volt, külön templommal. A küzdelem váltakozó szerencsével folyt két évtizeden át, és a per döntetlenre végződött. A kőbárány – mint a két fél megbékélésének szimbóluma – bekerült Dorozsma és Szeged címerébe is.

1930-ban a Dóm téri Csonkatorony bejárata fölé helyezték el véglegesen. Utoljára még Zádory Károly akkori főjegyző 1885. december 17-én keltezett levelét idézem, melyben arra kérte Szeged törvényhatóságát, hogy „azon kőbárányt, amely a szegedi vár nyugati falába volt beillesztve s amely a mohácsi vész után a törökök által teljesen elpusztított Dorozsma templomának díszítéséül szolgált, adományozza Dorozsmának, mert Dorozsma nagyfaluról, amely már a legelső magyar királyok idejében létezett, semmisem maradt, csak ez az emlékkő, amely mások előtt történelmi beccsel úgy sem bír, Dorozsmára nézve pedig ereklye.”

A kőbárány századokig állt a szegedi vár fokán, hallgatta és látta a Tiszát, amikor az szelíd volt, de bizony haragos és romboló is tudott lenni! Hallhatta még a müezzin énekét a szegedi mecset tornyából - de a török kiverését is megérte. Láthatta időnként a nagy Kárpát-medencei „idegenforgalmat”. Csoportok jöttek-mentek és általában nem hoztak, de vittek. Zászlóváltások, rendszerváltások, megszállóváltások követték egymást. Mindent túlélt. Szimbóluma a történelmi tanúságokon keresztül a jövőnek is, a megértő szeretetnek és hitnek.

„Hazahozták a kőbárányt! – hallom. Már éppen ideje! Mert bizony kb. 500 évet töltött – az 1500-as évektől számítva – Szegeden. Történt ugyanis, hogy az akkori megszálló török hatalom végleges itt tartózkodásra igyekezett berendezkedni országunk ebben a térségében is. E célból alakították ki, hozták létre a néptelen pusztákat, melyeken a lángoló kis falvak szolgálták az éjjeli közvilágítást. Pusztult minden és mindenki: a kőből és téglából épült épületeket egyszerűen lebontották, mert anyaguk a szegedi vár megerősítéséhez kellett. A dorozsmai templom is áldozatul esett: lebontották és beépítették anyagát a várfalba. A kőbárányt – mely a templomon volt – sem tisztelték: befalazták azt is. A kőbárány századokig állt a szegedi vár fokán, hallgatta és látta a Tiszát, amikor az szelíd volt, de bizony haragos és romboló is tudott lenni! Hallhatta még a müezzin énekét a szegedi mecset tornyából - de a török kiverését is megérte. Láthatta időnként a nagy Kárpát-medencei „idegenforgalmat”. Csoportok jöttek-mentek és általában nem hoztak, de vittek. Zászlóváltások, rendszerváltások, megszállóváltások követték egymást. Mindent túlélt. Szimbóluma a történelmi tanúságokon keresztül a jövőnek is, a megértő szeretetnek és hitnek.

Templomból indult, mert templomhoz tartozott. Térjen hát ide vissza – haza a dorozsmai templomba!”

A kődísz feletti marakodás sokszor erőszakoskodásba torkollt, és az évekig húzódó per sem zárta le Dorozsma önállóságának a jelképévé vált kőbárány kirobbant perpatvart. 2004-ben a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület felvetette egy másolat elkészítésének az ötletét. Az elképzelést tett követte, az önkormányzat hathatós anyagi és közigazgatási támogatásának, valamint Hajdú Géza lelkiismeretes szervezésének köszönhetően a kőbárány hiteles másolata most végre méltó helyére került, avatója 2009. augusztus 20-án zajlott le. Az alkotó, Barta András szobrászművész jelenlétében dr. Botka László és Bindics Blanka leplezte le az új kőbárányos kutat, amelyet ezután dr. Kiss Imre áldott meg. A kőbárányos kút a templomkert falába ágyazva, Dorozsma központjában áll. Nem csupán emlékmű, hanem a szomjat is oltja.