„A török hódoltság alatt a Duna-Tisza között lévő területek birtokviszonyai teljesen megváltoztak. A különféle pusztítások következtében a birtokjogokat igazoló adománylevelek többnyire megsemmisültek. A földesurak jórészt a harcokban elestek, vagy a felvidékre menekültek, a falvak lakossága pedig a törökök kegyetlenségei miatt megszökött, városokba futott, aminek következtében a szétdúlt falvakhoz tartozó földek pusztasággá változtak.

A legnagyobb zavar és bizonytalanság a kun puszták használata és tulajdonjoga körül támadt. Szeged város polgárai ugyanis még Mátyás királytól azt a kiváltságot kapták, hogy a Duna-Tisza közén lévő néptelen kun pusztákon a kunokkal együtt közösen és szabadon legeltethetik jószágaikat. (...)

Erről Eszterházy Miklós nádor – aki régi szokás szerint a kunok főkapitánya volt – tudomást nyervén, leíratot intézett a szegediekhez. (...) A nádor (...) elismeri, hogy a szegedieknek a Mátyás királytól kapott adománylevél alapján van legeltetési joguk a Duna-Tisza közén, de hogy a pusztáknak földesurai legyenek, ezt a nádor nem engedi meg. A földeket vissza akarja foglalni s a régi jogállapotába visszahelyezni. (...) 

A szegediek erre meghökkentek. Látva azt, hogy a nádor nem tréfál, hanem komolyan veszi a dolgot, ezen nádori leírattal szemben panaszos levéllel fordultak a magyar kamarához. (...) E panaszos levélnek azonban eredménye nem lett. (...) Eszterházy nádor megállapította, hogy Szegednek nincs igaza. Tekintve azonban azt a körülményt, hogy a nádor régibb követelése a nagy pusztulás miatt be nem hajtható, ámbár ő jogosítva lenne a pusztákat nemcsak Szegednek, hanem másoknak is bérbe adni, nem akarja Szeged várost megkárosítani, főképpen a török igája is rajtuk lévén, azért úgy intézkedett, hogy Dorozsma és Szentmihály nevű pusztákat Szeged városhoz csatolja, a többi puszták után pedig, melyeket Szeged kezén meghagyott, évi haszonbért követel és pedig évente két darab perzsa szőnyeget. (...) Ez a körülmény később egy igen nagy pernek, valamint Dorozsma és Szeged között egy elkeseredett viszálynak lett forrásává.”

(Részletek Sztriha Kálmán: Kiskundorozsma története c. könyvéből (1937), 39-41. oldal)