A koronához csatolt birtokügyek elintézésére megalakították az úgynevezett »újszerzeményi bizottságot« (neoaquistica commissio). E bizottság előtt kétségtelen hitelességű okmányokkal kellett mindenkinek ősi birtokát és azt igazolni, hogy az ingatlant 100 évig háborítatlanul birtokolta. Még az ilyen módon igazolt birtokot is a tulajdonos csak nagy összegű hadiváltság lefizetése ellenében kapta vissza. Egyúttal le kellett tennie a hűségesküt és egyéb közteher viselésére is köteleznie magát. Ilyen szerencsés tulajdonos csak kevés akadt, mert a másfélszázados török pusztítás alatt az oklevelek többnyire elvesztek s a százados háborítatlan birtoklást sem igen lehetett igazolni. Ilyen módon sok családot fosztottak meg birtokától. Az újszerzeményi bizottság közhírré tette, hogy akik így sem igazolták régi birtokaikat, sem azokat pénzzel nem tudják újra megváltani, ezeket elvesztik és a birtokok fegyver jogán a korona javára szállván, azokat a legtöbbet ígérőnek adják el.A bizottság a Jászkunságot is az új szerzeményi javak közé számította, mert Budavár visszafoglalásával azt is császári fegyverek hódították vissza. Ennélfogva a Jászkunság eladását szintén elhatározták. A teendők végzésére megbízták Pentz János Kristóf egri kamarai prefektust, pénzügyigazgatót, továbbá Sötér Ferenc jászkun kerületi alkapitányt és Franyó Mihály egri kanonok, jászberényi plébánost. Ők kocsin bejárták az összes jászkun pusztákat, városokat, falvakat, tanúkihallgatásokat eszközöltek, a pusztákat felírták, azok neveit lajstromba vették, jövedelmüket kiszámították, és ezen összeírást hozzájárulás végett 1699-ben fölterjesztették az újszerzeményi bizottsághoz. A bizottság a felterjesztett összeírást jogi véleményadásra kiadta a korona-javak jogügyi igazgatóságának, mely a jászkunok okleveleit átvizsgálta és addig csürte-csavarta a dolgot, amíg ki nem derítette, hogy a jászkunok tulajdonképpen jobbágyok, földjükkel tehát azt lehet tenni, ami tetszik. (...) a jászkun területeket pedig, amelyek jövedelmét a Pentz-féle összeírás 700.000 forintra becsülte, 500.000 forintért a Német Lovagrendnek adták el örök áron. (...)

Fentebb idézett jászkun összeírás, melyet az Országos Levéltárban őriznek, Dorozsmát, Üllést és Szentmihálytelket mint kiskunterületet, mégpedig mint lakatlan kunpusztát említi. (...) Az összeírásból láthatjuk, hogy Dorozsma a török hódoltság alatti zivatarokban teljesen elpusztult s hogy Dorozsmát, Szentmihálytelket a záloglevélbe iktatták és a Német Lovagrendnek eladták.

A kun puszták legnagyobb részéhez jogot formált Szeged városa s mihelyt a Rákóczi felkelés elmultával békésebb idők következtek, azonnal előállott igényeivel. (...) Dorozsma ugyanis a Szeged körüli pusztáknak mintegy központja volt, birtoklásától függött a többi puszták használata is. Ezért volt döntően fontos Szeged számára Dorozsma hovátartozandóságának kérdése.A Német Lovagrend a Szeged körüli puszták teljhatalmú kezelésével Orczy Istvánt bízták meg, akinek kinevezését örömmel vették tudomásul a jászkunok, mert ő általa magyar emberek fennhatósága alá jutottak. (...) Orczy István 1716-ban aug. 1-én kelt levelében erélyes hangon figyelmeztette Szegedet, hogy Dorozsma kun pusztáinak engedelem nélkül való használatát tovább nem tűri, a Német Lovagrend jogán fegyveresen is megvédi, a szegediek jószágát szükség esetén karhatalommal is elhajtja a kun pusztákról. Hajlandó azonban Szegednek Dorozsmát olcsóbb áron bérbeadni, mint bárki másnak. (...) A Tanács (...) kibérelte Orczy Istvántól a kun pusztákat és pedig Átokháza, Felső- és Alsó Csengele, Kömpöcz, Csólyos, Majsa, Ágosegyháza, Üllés, Mérges, Dorozsma és Szentmihálytelek puszták használatát, évi 150 forint haszonbérért, amely bérösszeget Szeged város kiküldöttjei nyugta ellenében Gyöngyösön annak rendje és módja szerint Orczy István kezeihez 1718. április 25-én ki is fizettek.Alig pár hónap mulva azonban Király Ádám, Szeged város Bécsben lakó ügyvédje, 1718. szeptember 20-án kelt levelében arról értesítette Szeged városát, hogy a kun puszták bérbevétele a legszerencsétlenebb gondolat volt, hiszen a haszonbér vállalása és lefizetése által a város örök időkre eljátszotta a kun puszták szabad használatához való ősi jussát és mintegy elismerte, hogy azokhoz joga nincs.

Az ügyvéd levele nagy megdöbbenést keltett Szeged városában s a tanács most már a történteket meg nem történteknek szerette volna tekinteni. Orczy Istvánt levél értesítette, hogy a kun puszták ügyében az ő hozzá kiküldött megbizottaknak jogérvényes megállapodásról felhatalmazásuk nem volt és hogy a tanács az évi 150 frt.-ot fizetni nem hajlandó. A város a bérletet a maga részéről semmisnek nyilvánítja, ellenben hajlandó az említett kun puszták átadása és használata iránt "örök egyességet" kötni.

A városnak ezen levele Orczy Istvánt módfelett felbosszantotta. A városi tanáccsal minden összeköttetést megszakított s kijelentette, hogy az esetben, ha a szegediek a kun pusztákat bitorolni mernék, őket onnan karhatalommal kivereti (...).Ezalatt történt, hogy III. Károly király 1719. május 21-én Szeged városának a régi királytól és nádoroktól nyert szabadalmi leveleit és kiváltságait újra megerősítette, mire a város, ezek birtokában, a kun pusztákon való legeltetést újra megkezdte. (...) Mikor erről Orczy István értesült, azonnal a helyszínre küldötte huszárjait, akik a további tizedszedést megakadályozták, a tizedszedő fertálymestereket pedig szétugrasztották.A városi tanács ezen erőszakoskodások ellen a szegedi vár parancsnokához, Herbersteinhez fordult, aki sorkatonaságot küldött ki a szegediek védelmére. Ezek most már Orczy István huszárjait ugrasztották szét.

A huszárok elkergetése miatt Orczy István haragra lobbant és elhatározta, hogy a dorozsmai pusztát haladéktalanul benépesíti, Dorozsmát újra telepíti, hogy ezentúl maguk a lakosok védelmezzék és őrizzék földjüket. (...) Kiskundorozsma község Orczy Istvánban a község újjáalapítóját tiszteli.”

 

(Részletek Sztriha Kálmán: Kiskundorozsma története c. könyvéből (1937), 42-47. oldal)