„(...) 1879. március 10-én, hétfői napon szörnyű katasztrófa sújtotta a községet: a szegedi árvíz elöntötte Dorozsmát is. (...) A sebesen rohanó ár március 10-én hétfőn reggel 6-7 óra között a Matty éren dorozsmai földekre lépett. Délelőtt 10 órakor az Ugró hídjánál átszakította a gátat és nagy robajjal és iszonyú zúgással özönlöttek Dorozsma felé. A templom tornyában megszólalt a vészharang, riadt hangja Szegedig elhallatszott. Az Ugró hídjánál történt gátszakadást a dorozsmaiak a szegedieknek rótták fel. A dorozsmaiak ugyanis az Ugró híd előtt elfogtak egy szegedi dereglyét, amelyen 11 szegedi ember ült, őket gyanúsították, hogy a gátat átvágták azért, hogy az árvizet Dorozsma felé vezessék és ezzel Szegedet megmentsék. Már úgy látszott, hogy az elkeseredett és feldühödött dorozsmai munkások a szegedieket agyonverik, amikor Csejthey Antal szolgabíró erélyes közbelépése megakadályozta a komoly összeütközést.Ez alatt a toronyban rémesen kongott a harang, figyelmeztetve, hogy meneküljön mindenki, aki tud. A szennyes árvíz a kálvária temető felé rohant. Az útjába eső házakat, szélmalmokat kártyavárként döntötte romba. A fákat tövestől csavarta ki. (...) Az árvíz innét egyenesen a község felé rohant, amelynek mélyebb fekvésű utcáit csakhamar elöntötte. A házak rémes robajjal dőltek halomba, a harangok kongtak szüntelenül, de kongásukat most már elnyelte a hajléktalanok jajveszékelése és szívszaggató siránkozása. Az emberek a dermesztő hidegben százával dideregtek a templom partján és a kijelölt menhelyeken a kisgyermekek kétségbeesett jajveszékeléssel kapaszkodtak édesanyjuk ruhájába. (...)

Ez a borzalmas nap csak fokozódott a következő napokon, márc. 11-én kedden és márc. 12-én szerdán, amikor szt. Gergely napján a szegedi védőgátakat is átszakította a víz és hullámsírba temette Szeged városát. (...) A víz elöntötte a község valamennyi alacsonyabb részét, csak a templom, a plébánia, a községháza, az iskola, a Széchenyi, Kossuth utca és a felső szérűskert magaslottak ki az árvízből. (...) Piac három hónapig nem volt, mert az emberek legnagyobb része a szőlőkbe menekült, akik pedig bennrekedtek, azok a víz és sár miatt nem tudtak kimozdulni. Adótszedni nem lehetett, ezért az adóvégrehajtókat el is bocsájtották egy évre. Az emberek nem tudtak árulni semmiből. A földeken derékig állt a víz, a földeket elborították a víztől odasodort nád, uszadék föld, rőzse, gally és fadarabok. (...)

A legelső könyörülő szív I. Ferenc József, apostoli magyar király volt, aki azonnal 1000 frtot küldött az inségesek részére. (...) A kormánybiztos Dorozsma részére 15.000 frt kamatmentes kölcsönt juttatott 3 év alatti visszafizetésre, hogy a község háztartásában zökkenés ne legyen. Budapest, Kecskemét, Zenta, Félegyháza, Csongrád, Halas, Majsa és a közeli községek természetbeni adományokat gyűjtöttek és küldtek Dorozsmára. (...) A minden oldalról megnyilvánuló könyörülő szeretet és hathatós segítség olyan helyzetbe juttatta Dorozsmát, hogy egyetéen inséges sem maradt kenyér és ruha nélkül. (...)

Emberéletben és hasznos háziállatban nem esett kár. (...) Dorozsmán 1170 ház közül melléképületekkel együtt 498 dőlt romba, tehát a község házainak 40%-a megsemmisült. Megrongálódott 342 ház. Alig maradt ép ház Dorozsmán. A felbecsültetett kár összege 118.600 frt., ami körülbelül 300 ezer pengőnek felel meg. 150 hold feketeföld teljesen víz alatt állott úgy, hogy abban az évben ezekről a földekről semmiféle terményt levenni nem lehetett. A mélyebb fekvésű helyek, mint a Putri, a Matty, a Bánomkert még a 90-es években is tele voltak vízzel. Ezekben a vízekben a hal nagyon elszaporodott.A pusztulás után megkezdődött az újraépítés munkája. Az új építési szabályrendelet szerint az elpusztult házakat a régiek helyén fölépíteni nem volt szabad. (...)

Az árvíz szomorú emlékére Zolnay Ferenc dorozsmai apátplébános 1880. febr. 19-én indítványt terjesztett a közgyűlés elé, hogy az árvíz évfordulójának emlékére minden év március 10-én d. e. 9 órakor a templomban a községi előljáróság részvételével Istentiszteletet tartassék, a harangok pedig 10 órakor, az árvíz betörésének órájában, fél óráig szóljanak. Az indítványt elfogadták.”

 

(Részlet Sztriha Kálmán: Kiskundorozsma története c. 1937-es kiadású könyvéből, 222-229. oldal)