„Az 1876 óta Csongrád megyéhez tartozó Kiskundorozsma nagyközség a trianoni békeszerződés utáni területi változásokat követően is járási székhely maradt, az 1925-ig tiszáninneninek, majd ezután kiskundorozsmainak nevezett járás közigazgatási központja. (...) Kiskundorozsma belterületi kereskedelme elsősorban Szeged közelsége, valamint a tanyaközpontok piacainak fejlődése következtében igazán nem volt jelentős. A községben évenként négy országos vásárra került sor, amelyeket 1935-től, vasárnap helyett meghatározott szombati napokon tartottak. (...) A gazdasági válság a megye munkásságának, agrárproletáriátusának rendkívüli mértékű életszínvonal-csökkenéssel járt. (...) Az életkörülmények az áremelkedések következtében már a hadbalépés előtt romlani kezdtek, azt követően pedig rohamosan súlyosbodtak. A lakosságot olykor igen súlyosan érintették a háborús korlátozó rendelkezések, bizonyos gabonafélék vásárlásának, szállításának engedélyhez kötése, az élelmiszerek jegyrendszere, a nagyarányú katonai behívások, a honvédelmi munkára történő igénybevételek. (...)”

(Részlet Kiskundorozsma c. 1995-ös kiadású tanulmányokból, 233-259. oldal)

 

„A községben a hadiüzemmé nyilvánítás a Kunsági Szövőüzemet, 14 malmot, egyéb ipartelepeket és a kisiparosok jelentős részét érintette, összesen mintegy ezer fő tartozott ebbe a kategóriába. Ez azonban nemcsak helyhez kötést, korlátlan munkaidőt és a katonai törvényeknek való alávetést jelentette. Katonai szolgálatra nem hívták be őket, 1940-től a jegyrendszer bevezetésétől és 1942-es általánossá tételétől központi ellátásba vonták be az itt dolgozókat és hatósági áron jutottak a legfontosabb élelmiszerekhez, közszükségleti cikkekhez.

Súlyosabban érintette a lakosságot a katonaköteles férfiak fokozatosan szélesedő behívása. A frontszolgálatra való mozgósítás első nagy hulláma 1942 tavaszán volt és a 2. magyar hadsereg Don menti arcvonalára vitték őket. A doni katasztrófa után átmeneti szünet következett. A német megszállás után 1944 tavaszán és nyarán újabb jelentős behívások voltak, Kárpátok előterébe, Galíciába kivonuló 1. magyar hadsereg alakulataiba sorolták be őket. Az 1944. augusztus 23-i román kiugrás után a póthadseregbe, főként a szegedi 5. tábori póthadosztályba a póttartalékosokat mozgósították. Végül az 1944. szeptember 9-i bulgáriai fegyverszünet nyomán általános mozgósítást rendeltek el. A még itthon maradt hadköteleseknek állománytestük pótparancsnokságainál kellett jelentkezni. A bevonulások még október 3-án is tartottak, ekkor a hadiüzemek mentességét megszüntették. A front gyors közeledése miatt az utóbbi felhívásnak már nem is mindenki tett eleget. Ugyanakkor szeptember 28-tól a Duna-Tisza közének déli részét is hadműveleti területté nyilvánították.”

 

(Részlet Kanyó Ferenc: Kiskundorozsma halottai a második világháborúban c. könyvéből, 7. o.)

 

„Csongrád megye és Szeged felszabadításában az 57. szovjet hadsereghez tartozó 228. »Voznyeszenszkij« gárdalövész hadosztály vett részt, amely Tápé fölött és Algyőnél épített ki hídfőállást. Tőle délre az 1. román hadsereg 31. és 37. hadteste, valamint a Marostól délre a 46. szovjet hadsereg 10., 31. és 37. hadteste vett részt. (...) A város körzetében és a mai Csongrád megye területén kibontakozó hadműveleti események azonban annak ellenére nem voltak döntő jelentőségűek, hogy a német és az alárendelt magyar hadműveleti tervekben fontos szerepet kapott a Tisza vonalának védelme és megtartása. (...) Szeged tágabb értelemben vett védelmi sávjában elsősorban magyar katonai alakulatok helyezkedtek el. (...) Október 7-én délután már a 4. német SS páncélgránátos hadosztály parancsnoka is azt jelentette, hogy a Szeged köré tervezett nagy tiszántúli hídfőhöz a rendelkezésre álló katonai erő túlságosan gyenge. Este 19 órakor a német vezetési törzs engedélyezte is egy kisebb szegedi hídfőbe való visszavonulásukat, de nem adott engedélyt a magyar egységek elmozdulására. (...) A szovjet támadás 1944. október 7-én indult meg a szegedi frontszakaszon. (...) Szegedet, Dél-Magyarország jelentős központját a 37. hadtest jobbszárnyán lévő 320. lövészhadosztály éjszakai rohammal foglalta el. Legalább két ezrednyi erő pedig a várostól délnyugatra fordult Kiskundorozsma irányába. Ez a támadó ék a 7. magyar pótgyalogezredet is szétszaggatta. Az ezred 2. zászlóalja Mórahalom - Bácsalmás irányába vonult vissza. Az 1. és a 3. zászlóalj pedig Kistelek irányába igyekezett menekülni a teljes bekerítés elől.

Kiskundorozsmán és térségében ezzel október 11-én befejeződtek a harcok.

A hadműveletek során a kiskundorozsmai járásban és a községben csak jelentéktelen károk keletkeztek. Az 1945. december 1-jei összeírás szerint a község 4389 lakóházából mindössze 31 rongálódott meg. Ebből teljesen tönkrement öt, csak a tetőzete rongálódott meg kilencnek. A tetőzete és a falazata 17 lakóháznak ment tönkre. A lakóházak körüli gazdasági épületek közül 19 rongálódott meg. (...)

A mezőgazdaság kárai felmérhetetlenek voltak az akkori intenciók alapján. Közismert azonban, hogy a háborús események jelentősen befolyásolták a betakarítást és az őszi szántást, vetést. (...) A régi közigazgatás átszervezése Csongrád vármegyében már 1944. október 8-át követően elkezdődött. (...) Időközben vita támadt Csongrád vármegye alispánja és Szeged város polgármestere között, hogy kinek a hatáskörébe tartozik Kistelek, Pusztaszer, Sövényháza, Kiskundorozsma, Sándorfalva, Algyő és Tápé. (...) Az 1945. január 11-én összehívott dorozsmai képviselőtestület mindenesetre Csongrád vármegyéhez tartozónak tekintette magát. (...)”

 

Dorozsmának nagyon sokáig nem volt II. világháborús emlékműve. Csak az ezredforduló után ért meg a gondolat, a gondolatot hamarosan tett követte – e nemes célból alapítványt hoztak létre, amelynek kitűzött szándéka volt, hogy méltó emléket állítson a II. világháború áldozatainak.

2001. január 21-én megtörtént az alapkőletétel a község templomának parkjában. Ebben elhelyeztek egy fémhengert a II. világháborús emlékmű terveivel. 2001. november 1-jén avatták fel az emlékművet.